A Microsoft támogatási életciklusra vonatkozó szabályzata – GYIK

1. Mi a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat?

A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzata egységesíti a Microsoft terméktámogatási irányelveit az üzleti és fejlesztői termékekre, valamint a fogyasztói, hardver- és multimédiás termékekre vonatkozóan. A támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat eredeti formájában 2002. október 15-én jelent meg. A szabályzat 2004. június 1-én frissült, melynek eredményeként a frissítés napján általános támogatással rendelkező üzleti és fejlesztői termékek többsége, valamint e termékek összes jövőbeli verziója a szabályzat hatálya alá került. A támogatási életciklusok megújult szabályzata a következőket kínálja:

Üzleti és fejlesztői termékek

A Microsoft az üzleti és fejlesztői termékekhez legalább tízéves támogatást nyújt. Az üzleti és fejlesztői termékekre vonatkozó általános terméktámogatás öt évig, illetve a következő (N+1) verzió megjelenését követő két évig érvényes – attól függően, hogy melyik időszak hosszabb. A Microsoft az általános támogatást követően meghosszabbított támogatást nyújt öt évig, illetve a második következő (N+2) verzió megjelenése után két évig – attól függően, hogy melyik időszak hosszabb. Az üzleti és fejlesztői termékekhez továbbá legalább tíz évre szóló önkiszolgáló online támogatás jár.

Fogyasztói és multimédiás termékek

A Microsoft ezekhez a termékekhez a termék általános elérhetőségének dátumától kezdve legalább öt évig, illetve a következő verzió megjelenését követően két évig nyújt általános támogatást – attól függően, hogy melyik időszak hosszabb. A fogyasztói és multimédiás termékekhez nem jár meghosszabbított támogatás. Az olyan termékekhez, amelyekhez évente jelenik meg új verzió (például a Microsoft Money, a Microsoft Encarta, a Microsoft Picture It! vagy a Microsoft Streets & Trips), a termék elérhetőségének dátumától számítva legalább hároméves általános támogatás jár. A legtöbb termék esetén további, legalább nyolc évre szóló önkiszolgáló online támogatás is igénybe vehető. A Microsoft Xbox játékok jelenleg nem tartoznak a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat hatálya alá.

Az egyes termékek támogatási időszakait a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével tekintheti át.

Fogyasztói hardvertermékek

2012. október 26-ától a Microsoft a megjelenés dátumától számítva legalább 4 éven keresztül biztosít támogatást fogyasztói hardvercikkeihez. Meghosszabbított támogatás a fogyasztói hardvertermékekhez nem vehető igénybe. A 2012. október 26. előtt megjelent hardvertermékekre ez az új irányelv nem vonatkozik, helyette az eredetileg kiadott támogatási életciklus a mérvadó, hacsak ennek ellenkezőjét nem jelezzük.

2. A szabályzat csak az egyesült államokbeli ügyfelekre vonatkozik, vagy globális érvényű?

A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzata az egész világot érintő irányelveket tartalmaz. A Microsoft ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a helyi jogszabályok, a piaci viszonyok és a támogatási követelmények a világ egyes országaiban, illetve ipari szektoronként különböznek. Ezért a Microsoft a meghosszabbított támogatási időszakon túlmutató, egyéni támogatást is kínál. Az ilyen egyéni megoldások például személyes és gyorsjavítási támogatást tartalmazhatnak, és érvényességük a termék általános elérhetőségétől számított tíz éven túlra is terjedhet. A Microsoft stratégiai partnerei továbbá a meghosszabbított támogatási időszakon túl is nyújthatnak támogatást. Ügyfeleink és partnereink további felvilágosítást az ügyfélszolgálatuktól vagy a Microsoft helyi képviselőjétől kérhetnek.

3. Mi a különbség az általános, a meghosszabbított és az önkiszolgáló online támogatás között a szoftvertermékek esetében?

A nyújtott támogatás

Általános támogatási időszak

Meghosszabbított támogatási időszak

Fizetős támogatás (esetenkénti, óránkénti és egyéb)

X

X

Biztonsági frissítéseket nyújtó támogatás

X

X

Nem biztonsági jellegű gyorsjavításokat nyújtó támogatás

X

Gyorsjavítási szerződést igényel (az általános támogatás lejártát követő 90 napon belül vásárolható meg)

Ingyenes esetenkénti támogatás

X

 

Jótállási igények

X

 

Működésbeli módosítások és új szolgáltatások igénylése

X

 

Termékspecifikus információk az online Microsoft Tudásbázisban

X

X

Termékspecifikus információk a Microsoft Súgó és támogatás szolgáltatásán keresztül elérhető támogatási webhelyen a technikai jellegű kérdésekkel kapcsolatban

X

X

Megjegyzés: A gyorsjavítások a Microsoft kereskedelmi forgalomban kapható szoftverkódjának módosítását tartalmazzák bizonyos súlyos problémák javítása céljából.

4. A Microsoft nyújt a jövőben a meghosszabbított támogatási időszakon túl támogatást?

A Microsoft szem előtt tartja, hogy a helyi jogszabályok, a piaci viszonyok és a támogatási követelmények a világ egyes országaiban, illetve ipari szektoronként különbözőek. Ezért a Microsoft a meghosszabbított támogatási időszakon túlmutató, egyéni támogatást is kínál. Az ilyen egyéni megoldások például személyes és gyorsjavítási támogatást tartalmazhatnak, és érvényességük a termék általános elérhetőségétől számított tíz éven túlra is terjedhet. A Microsoft stratégiai partnerei továbbá a meghosszabbított támogatási időszakon túl is nyújthatnak támogatást. Ügyfeleink és partnereink további felvilágosítást az ügyfélszolgálatuktól vagy a Microsoft helyi képviselőjétől kérhetnek.

5. Ha a megvásárolt program a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat hatálya alá tartozik, az általam használt operációs rendszer azonban már nem támogatott, akkor is jár a programhoz támogatás? Érvényes a támogatás például akkor, ha a Microsoft Office 2010 programcsomagot Microsoft Windows XP operációs rendszeren használom?

Ha a probléma az adott programmal kapcsolatos, igénybe vehető a Microsoft támogatása. Ha azonban a hiba az operációs rendszer és a program együttes használatának következménye, akkor az adott problémára nem érvényes a támogatás.

6. Miért volt szükség a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat megalkotására?

Ügyfeleink elvárják, hogy a Microsoft a terméktámogatás tekintetében is egységes és következetes megoldást nyújtson. A támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat áttekinthető és következetes irányelveket nyújt a terméktámogatási időszakokat illetően, mellyel nagyban leegyszerűsíti a támogatási követelmények kezelését ügyfeleink és partnereink számára. A szabályzat emellett a Microsoft-termékek támogatási időszakainak pontos kijelölésével lehetővé teszi a szervezeteknek, hogy előre megtervezzék a termékekkel és informatikai környezetekkel kapcsolatos stratégiájukat.

7. Hogyan jött létre a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat?

A Microsoft az áttekinthető és következetes irányelveket a Microsoft termékfejlesztő csapatával, az ügyfelekkel, partnerekkel, vezető elemzőkkel és kutatóvállalatokkal szorosan együttműködve dolgozta ki.

8. Milyen termékek fognak a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat hatálya alá esni, és mikor lép az érvénybe?

A támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat 2002. október 15-én lépett érvénybe, 2004. június 1-én pedig egy jelentős frissítésen esett át. A szabályzat módosítása a legtöbb olyan terméket érinti, amely kiskereskedelmi forgalomban vagy mennyiségi licencprogramon keresztül kapható volt 2004. június 1-én, valamint e termékek jövőbeli verzióira is érvényes. Az egyes termékek támogatási időszakának lejártát, illetve a meghosszabbított támogatási lehetőségeket* a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével tekintheti át.

*A fogyasztói és multimédiás termékekhez, illetve a fogyasztói hardvertermékekhez, valamint a Microsoft online szolgáltatásaihoz nem jár meghosszabbított támogatás.

9. A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzatának 2004. június 1-én életbe lépő módosítása hatással van a terméklicencek elérhetőségére?

A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzatának a licencek elérhetőségét illető irányelvei nem változtak. Az érvényes licencek elérhetőségi dátumai továbbra is érvényesek.

10. Ha több Microsoft-termékkel rendelkezem, megegyezik azok támogatási életciklusa?

A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzata termékcsaládonként – vagyis az egyes termékcsaládok termékeinek jelenlegi és jövőbeli verzióira nézve – egységes. A Microsoft-termékek régebbi verzióinak életciklusa azonban különbözhet, ezért fontos a termékek pontos terméktámogatási dátumainak ellenőrzése. Az ellenőrzéshez látogasson el a termékcsalád szerinti termékjegyzék webhelyére vagy a betűrend szerinti termékjegyzék webhelyére.

11. Kik részesülhetnek támogatásban a meghosszabbított időszak alatt?

A meghosszabbított támogatás minden ügyfelünknek* rendelkezésre fog állni. A meghosszabbított támogatási megoldások közé tartozik a fizetős támogatás (olyan támogatás, amelyet óránkénti vagy esetenkénti díjak terhelnek), a további költségekkel nem járó biztonsági frissítési támogatás, valamint a fizetős, gyorsjavításokat nyújtó támogatás. A meghosszabbított gyorsjavítási támogatás igénybevételéhez az általános támogatási időszak lejártát követő első 90 napon belül meg kell vásárolnia egy gyorsjavításokra vonatkozó támogatási szerződést. A meghosszabbított támogatási időszak alatt a Microsoft nem fogadja a jótállásra, a működésbeli módosításokra, valamint az új szolgáltatásokra vonatkozó kérelmeket.

*A fogyasztói és multimédiás termékekhez, illetve a fogyasztói hardvertermékekhez, valamint a Microsoft online szolgáltatásaihoz nem jár meghosszabbított támogatás.

12. A Microsoft által nyújtott személyes és fizetett támogatás lejártát követően milyen lehetőségeim vannak további támogatás igénybevételére?

A Microsoft egyik webhelyén megtalálható a Microsoft támogatásában már nem részesülő Microsoft-termékekhez elérhető támogatási lehetőségek listája. További információt a megszűnt termékekhez igénybe vehető támogatási lehetőségeket tartalmazó webhelyen [angol] talál.

13. Miként működik a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat az Essential és a Premier támogatási szerződések esetén?

Az általános támogatási időszak alatt ügyfeleink a további szerződésekkel és megállapodásokkal nem rendelkező ügyfeleinkével megegyező támogatásban részesülnek. A meghosszabbított támogatási időszakban a Microsoft díjköteles személyes támogatást és biztonsági frissítési támogatást nyújt. A meghosszabbított gyorsjavítási támogatáshoz külön szerződés beszerzése szükséges. A meglévő támogatási szerződéssel rendelkező ügyfeleink a kijelölt ügyfélfelelős (technical account manager – TAM) vagy ügyfélszakértő (technical account specialist – TAS) segítségével megállapíthatják, hogy az adott körülmények között milyen lehetőségek közül választhatnak. A támogatási szerződéssel nem rendelkező ügyfelek a meghosszabbított gyorsjavítási támogatás szerződésének megvásárlásával juthatnak hozzá a gyorsjavítások igénylésére feljogosító minimális ügyféltámogatáshoz.

14. Az Essential vagy Premier szerződéssel nem rendelkező ügyfelek miként juthatnak hozzá a meghosszabbított gyorsjavítási támogatás szerződéséhez?

Ehhez ügyfeleinknek a Microsoft helyi értékesítési irodájához kell fordulniuk. A kapcsolatfelvételi adatok megtekintéséhez látogasson el a Microsoft nemzetközi webhelyére [angol], válassza ki a kívánt országot a második legördülő listában, majd kattintson a Go (Tovább) gombra. A kérdésről a Premier Support támogatással foglalkozó helyi értékesítési vezetőnél kell érdeklődnie.

15. Nincs szükségem gyorsjavítási támogatásra, csupán telefonos támogatást szeretnék igénybe venni a meghosszabbított támogatási időszak alatt. Ehhez is szükséges a meghosszabbított gyorsjavítási támogatás szerződése?

Nem. A meghosszabbított támogatási időszak alatt igény esetén vásárolható telefonos támogatás is.

16. Milyen hatással lesz a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat a személyes tanácsadásra (az otthoni és otthoni irodai felhasználók igényeinek megfelelően testreszabott telefonos és webes támogatási lehetőségekre)?

Az általános támogatási időszak alatt az ügyfelek támogatási lehetőségei megegyeznek a jelenleg érvényesekkel. Az egyes termékek meghosszabbított támogatási lehetőségei a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével tekinthetők át. Ha egy termékhez tartozik meghosszabbított támogatás, akkor ügyfeleink minden további nélkül megvásárolhatják a telefonos támogatást vagy a meghosszabbított gyorsjavítási támogatás szerződését.

17. Mik a biztonsági frissítésekre vonatkozó irányelvek?

A Microsoft nem módosította a biztonsági frissítésekre vonatkozó irányelveket az alábbi termékeket illetően.

Üzleti és fejlesztői szoftverek

A biztonsági frissítések a meghosszabbított támogatási időszak végéig (tehát az ötéves általános és további ötéves meghosszabbított támogatás során) a legtöbb termékhez további díjak nélkül hozzáférhetők. A biztonsági frissítések mindkét támogatási időszak alatt a Microsoft Update webhelyről szerezhetők be.

Fogyasztói és multimédiás termékek

A biztonsági frissítések az általános támogatási időszak végéig érhetők el.

Fogyasztói hardvertermékek

A biztonsági frissítések az általános támogatási időszak végéig vehetők igénybe. Ezek a hardverbe beépített szoftverhez, belső vezérlőprogramhoz és operációs rendszerhez jelennek meg, kivéve a Surface eszközök esetében. Ez utóbbiakra az adott eszközön található operációs rendszer támogatási életciklusára vonatkozó irányelvek szabályozzák a biztonsági frissítéseket.

18. A biztonsági frissítések eléréséhez be kell szerezni a meghosszabbított gyorsjavítási támogatás szerződését?

Nem. A Microsoft minden ügyfele jelentheti az esetleges biztonsági problémákat. A Microsoft ilyen esetben megvizsgálja a problémát, majd a biztonsági frissítés létrehozását követően a jelen dokumentumban korábban ismertetett módon ügyfelei rendelkezésére bocsátja azt.

19. Milyen irányelvek érvényesek a szervizcsomagokra?

A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzata értelmében támogatás csak abban az esetben vehető igénybe (ideértve a biztonsági frissítéseket is), ha a termék épp támogatott szervizcsomagja telepítve van.

Figyelem! A szervizcsomagok támogatási életciklusára vonatkozó új szabályzata, hatályos 2010. április 13-ától: http://support.microsoft.com/gp/newSPlifecycle

Szervizcsomag-támogatási irányelvek

  • Ha megjelenik egy új szervizcsomag, a Microsoft 12, illetve 24 hónapig nyújt támogatást az előző szervizcsomaghoz.
  • A szervizcsomagok támogatása a termékcsaládtól (például Windows, Office, Server és fejlesztői eszközök) függően 12 vagy 24 hónap
  • A szervizcsomagok támogatási időszaka az egyes termékcsaládokon belül egységes marad
  • A Microsoft az új szervizcsomagok megjelenésekor közzéteszi a korábbi szervizcsomag támogatási információit
  • Ha egy szervizcsomag támogatása megszűnik, a Microsoft a továbbiakban nem ad ki hozzá biztonsági frissítéseket, gyorsjavításokat és egyéb frissítéseket. Ezután csak az alábbiakban ismertetett korlátozott hibaelhárító támogatás érhető el.
  • Ha egy termék támogatása megszűnik, a termékhez kiadott szervizcsomagokhoz sem vehető igénybe többé támogatás. Az egyes termékek támogatási életciklusa és a szervizcsomagok támogatási irányelvei közötti ellentmondás esetén a termék támogatási életciklusa az irányadó.

Az ügyfelek számára erősen ajánlott valamely támogatott szervizcsomagra frissíteni annak érdekében, hogy a termék legfrissebb és legbiztonságosabb verzióját használják. A nem támogatott szervizcsomag-verziókat használó ügyfelek számára a Microsoft a következőkben részletezett korlátozott hibaelhárítást nyújt:

  1. A Microsoft ügyfélszolgálata és támogató szolgálata, illetve felügyelt támogatási ajánlatai (pl. a Premier Support) korlátozott hibaelhárító támogatást nyújtanak.
  2. A támogatás kereten belül nem vehetők igénybe a Microsoft termékfejlesztési erőforrásai, a kerülő technikai megoldások pedig korlátozottak vagy megvalósíthatatlanok lehetnek.
  3. Ha a támogatási eseményt a fejlesztőkhöz kell továbbítani, illetve gyorsjavítást vagy biztonsági frissítést igényel, akkor az ügyfélnek egy támogatott szervizcsomagra kell frissítenie.
  4. A Microsoft termékcsaládjainak listáját, illetve az egyes termékcsaládok szervizcsomag-támogatásának részleteit az alábbi táblázatban tekintheti át.

    Termékcsalád

    12 hónap

    24 hónap

    Windows

    Igen

    Office

    Igen

    Kiszolgálói rendszerek

    Igen

    Fejlesztői eszközök

    Igen

    Üzleti megoldások

    Igen

    Fogyasztói és multimédiás termékek, illetve játékok

    Igen

Egy adott termék vagy szervizcsomag támogatásáról az életciklusra vonatkozó adatok megtekintéséhez a termék kiválasztását lehetővé tevő webhelyen (amely a termékek listáját termékcsalád szerint tartalmazza) vagy a támogatási életciklusra vonatkozó tartalomjegyzéket tartalmazó webhelyen tájékozódhat.

20. Mennyi ideig használhatom jogszerűen a Microsoft szoftvereit azok licencelését követően? Hatással van a szoftver licencelési időszakára a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat?

A támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat nincs hatással arra, hogy mennyi ideig használhat egy terméket. A támogatási életciklusokra vonatkozó irányelvek azt határozzák meg, hogy a Microsoft mennyi ideig fog technikai jellegű támogatást nyújtani termékeihez.

21. Miként becsülhetik meg az ügyfelek és a partnerek az olyan termékek támogatási életciklusát, amelyek még nem érhetők el, vagy még az általános támogatási időszak hatálya alá esnek?

A támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat célja, hogy segítségével könnyen meg lehessen becsülni a Microsoft-termékekhez járó támogatás időtartamát. Az üzleti és fejlesztői termékekhez a Microsoft egységesen minimum tízéves támogatást nyújt. A támogatási életciklus két időszakból áll: az öt évig (vagy ha az hosszabb, a következő (N+1) kiadás megjelenését követő két évig) érvényes általános támogatásból és az öt évig (vagy ha az hosszabb, a második következő (N+2) kiadás megjelenését követő két évig) érvényes meghosszabbított támogatásból. A fogyasztó és multimédiás termékekhez a Microsoft egységesen öt évig (vagy ha az hosszabb, a következő (N+1) kiadás megjelenését követő két évig) érvényes általános támogatást nyújt. Azokhoz a termékekhez, amelyekhez évente jelenik meg új verzió, hároméves általános támogatás jár. A fogyasztói és multimédiás termékekhez, valamint az évente új verzióval frissülő termékekhez nem jár meghosszabbított támogatás. Az egyes termékek támogatási időszakának lejárati dátumát, illetve az esetleges meghosszabbított támogatási lehetőségeket a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével tekintheti át.

22. A biztonsági vagy nem biztonsági jellegű gyorsjavítások telepítéséhez a legújabb szervizcsomaggal kell rendelkeznem?

A gyorsjavításokat olyan szervizcsomaggal frissített rendszerre kell telepítenie, amelyhez az adott gyorsjavítást készítették. A Microsoft a kereskedelmi megvalósíthatóság függvényében minden támogatott szervizcsomaghoz készít biztonsági frissítéseket, melyeket az ügyfelek a Microsoft Security [angol] webhelyről szerezhetnek be. Nem biztonsági jellegű gyorsjavításokat az ügyfelek az aktuális vagy az azt megelőző szervizcsomaghoz (ha még támogatott) kérhetnek.

23. Mennyi ideig érhetők el a biztonsági frissítések?

A Microsoft a legtöbb termékhez ingyenes biztonsági frissítéseket az alábbiak szerint biztosítja:

  • Üzleti és fejlesztői szoftverek

    A biztonsági frissítések minden felhasználó számára a Windows Update webhelyen érhetők el a meghosszabbított támogatási időszak végéig, a legtöbb termék esetében további költségek nélkül. A teljes támogatási időszakot ötévnyi általános támogatás és további ötévnyi meghosszabbított támogatás alkotja. Biztonsági frissítések e termékek esetében kizárólag a támogatott szervizcsomagokhoz jelennek meg. A meghosszabbított támogatási időszak alatt a biztonsági frissítések külön szerződéskötés nélkül érhetők el. Az egyes termékek támogatási életciklusáról bővebb tájékoztatást a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével találhat.

  • Fogyasztói és multimédiás termékek, illetve fogyasztói hardvertermékek

    A biztonsági frissítések az általános támogatási időszak végéig érhetők el, a legtöbb termék esetében további költségek nélkül. Biztonsági frissítések a szoftvertermékek esetében kizárólag a támogatott szervizcsomaghoz jelennek meg. Az egyes termékek támogatási életciklusáról bővebb tájékoztatást a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével találhat.

24. Milyen támogatási irányelvek érvényesek a programbővítményekre?

Ha lejárt életciklusú termékek (például a Microsoft Windows NT Workstation 4.0) bővítményeihez (például a Microsoft .NET Framework 1.1-es verziójához) szeretne támogatást kapni, a bővítmény támogatása csak abban az esetben lehetséges, ha egyéni támogatási szerződéssel rendelkezik. Ezért ne feledje ellenőrizni a termékek pontos támogatási dátumait a termékcsalád szerinti termékjegyzék vagy a betűrend szerinti termékjegyzék segítségével.

25. Milyen irányelvek szerint pótolja a Microsoft az elveszett eszközöket (például CD-ket és kézikönyveket) az életciklusokra vonatkozó szabályzat hatálya alá eső termékek esetében?

A Microsoft a termékverziónak megfelelően pótolja ezeket az eszközöket. Az eszközökből a termékek aktuális verziójához és az eggyel korábbi verzióhoz (N-1) érhető el tartalék.

26. Milyen támogatási életciklus vonatkozik a Microsoft által felvásárolt vállalatok termékeire?

A felvásárlás dátuma előtt kiadott termékek nem tartoznak a támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzat hatálya alá, így nem vehető igénybe ennek keretében támogatás. Ilyen esetben a támogatás módját az adott felvásárlás feltételei határozzák meg. Azon felvásárolt termékek esetében, amelyekhez vehető igénybe támogatás, a Microsoft közzéteszi a támogatási életciklusok webhelyén a termék támogatási időszakának befejező dátumát. Ezeknél a termékeknél az „Életciklus kezdő dátuma” a felvásárlást követő támogatás kezdő dátumát, az „Általános terméktámogatás megszűnt” pedig a felvásárolt termék támogatásának befejező dátumát jelöli. A felvásárlás után, Microsoft-termékként kiadott termékekre a Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó szabályzata érvényes.

27. Milyen támogatási életciklus vonatkozik a FAST-termékekre?

A terméktámogatás elérhetőségével kapcsolatos irányelveket a FAST-termékek támogatási életciklusának szabályzata foglalja össze a FAST-ügyfeleknek. A FAST-termékek általános és meghosszabbított támogatása a Microsoft támogatási életciklusra vonatkozó szabályzata alapján lett kidolgozva, de tartalmaz néhány olyan módosítást is, amely kifejezetten a FAST-ügyfelek igényeit hivatott jobban kiszolgálni. Az általános és a meghosszabbított támogatás a FAST karbantartási és támogatási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek érhető el.

Az általános támogatás a következőket foglalja magába: technikai támogatás munkaidő alatt telefonon vagy e-mailben; folyamatos hozzáférés a kiemelt ügyfeleknek szóló támogatási lehetőségekhez; hozzáférés az önkiszolgáló portálhoz, mely tudásbázist, termékdokumentációt és jegykövetést nyújt; főverziók letöltési lehetősége; és szoftverfrissítések elérése, ideértve a biztonsági frissítéseket, javításokat és szervizcsomagokat.

A meghosszabbított támogatás az általános támogatás összes lehetőségét magába foglalja; kivéve hogy szoftverfrissítésként csak biztonsági javítások jelennek meg. Általános javításokat vagy szervizcsomagokat már nem adunk ki a meghosszabbított támogatási időszakban járó termékekhez. A meghosszabbított támogatási időszak alatt a FAST nem fogadja el a működésbeli módosításokra vagy új szolgáltatásokra vonatkozó kérelmeket.

28. Milyen támogatási életciklus vonatkozik a fő termékek alkiadásaira?

Az alkiadásokra ugyanaz a támogatási életciklus vonatkozik, mint a fő termékkiadásokra.

A Windows Server 2003 R2 rendszerre például ugyanaz az általános és meghosszabbított támogatási ciklus érvényes, mint a szülőtermékre, vagyis a Windows Server 2003 rendszerre. Ugyanígy a Windows Server 2008 R2 rendszer is a Windows Server 2008 kezdeti kiadásának támogatási életciklusait örökölte.

29. Milyen támogatási életciklus vonatkozik az R2 jelölésű termékekre?

A Microsoft időszakosan szolgáltatásokkal bővíti a már piacon lévő termékeket. A múltban ezek az új szolgáltatások egy szolgáltatáscsomag vagy szervizcsomag keretében jelentek meg. A Microsoft azonban beszüntette a szervizcsomagok keretében való szolgáltatásbővítés gyakorlatát, mert az ügyfélvisszajelzések szerint ez bonyolította az ügyfelek számára a központi telepítést. Ennek ellenére továbbra is lényeges nekünk, hogy időnként felfrissítsük a termékek szolgáltatáskészletét a következő fő termékkiadás előtt. Az R2 jelölést arra találtuk ki, hogy az ügyfelek hozzájuthassanak ezekhez a plusz szolgáltatásokhoz anélkül, hogy szervizcsomagra lenne szükségük vagy főverziót kellene frissíteniük. Mivel az R2 kiadások telepítése teljesen opcionális, az ügyfelek akár úgy is dönthetnek, hogy a kezdeti termékkiadást használják továbbra is.

Az R2 kiadások támogatási életciklusa megegyezik az eredeti termékverziók támogatási életciklusával, vagyis nem módosul sem az általános támogatás, sem pedig a meghosszabbított támogatás dátuma vagy hossza.

Utoljára ellenörizve : 2014. március 18.