A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2011. évi tartalmi változások

A cikk fordítása A cikk fordítása
Cikk azonosítója: 2662694
A cikkben foglaltak kizárólag a Microsoft Windows Update webhelyen közzétett frissítésekre vonatkoznak. A cikkben foglaltak a Windows Update szolgáltatás által nem támogatott termékekhez készült biztonsági frissítésekre nem vonatkoznak.
Az összes kibontása | Az összes összecsukása

A lap tartalma

Összefoglaló

Ez a cikk a Windows Server Update Services (WSUS), a Windows Update és a Microsoft Update szolgáltatás rendszergazdáinak szól, és a szolgáltatásokhoz elérhetővé tett tartalmi módosítások összesített listáját ismerteti. A rendszergazdák a listát használhatják úgy is, mint a rendszeresen elvégzett szinkronizálási műveletek során végrehajtott tartalmi változtatások összegzését, de a módosítások magyarázatát is megtalálják benne. Az adatokat minden hónap második és negyedik keddjén frissítjük a menetrend szerint kiadott frissítésekkel, emellett bármikor frissülhetnek a soron kívül kiadott frissítésekkel. A cikkben a 2011. január 4-én és azt követően kiadott módosításokat találja meg, a korábbiakat nem. A 2011. január 4. előtt végrehajtott módosításokról a Hivatkozások szakaszban tájékozódhat.

BEVEZETÉS

A cikk a Windows Update szolgáltatáshoz kapcsolódóan a 2011. január 4-én és azt követően a Windows Update, a Microsoft Update és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatásban megjelent tartalmi módosításait összegzi.

További információ

2011. december 29., csütörtök

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom:

  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2656351)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-070 (KB2416472) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziója XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 5576 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 x64 rendszerhez készült változatához: ~ 9245 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 IA64 rendszerhez készült verziójához: ~ 9659 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2656352)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott KB982167 jelű frissítés
    • A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott MS10-070 (KB2418241) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x86 rendszerhez készült változatához: ~ 6754 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 13 070 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x64-alapú rendszerekhez készült változatához: ~ 12 958 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: A Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez kiadott biztonsági frissítése (KB2656353)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-070 (KB2416447) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • MS11-078 (KB2572067) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP x86 rendszerhez készült változatához: ~ 15 382 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows Server 2003 és Windows Server 2008 IA64 rendszerhez készült verziójához: ~ 15 580 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista és Windows Server 2008 x64 rendszerhez készült verziójához: ~ 15 424 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2656355)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-070 (KB2416471) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszereken
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 4010 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 4417 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 3278 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához(KB2656356)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 SP1 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 3817 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 4213 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 3082 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows Server 2003 és Windows Server 2003 R2 x86 rendszerhez készült változatához (KB2656358)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: MS10-070 (KB2416451) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2003 R2 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 1049 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához (KB2656362)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült KB982533 jelű frissítés
    • A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült MS10-070 (KB2416470) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 5784 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 SP2 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 4320 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 x64 rendszerhez készült verziójához: ~ 6172 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
  • MS11-100: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevő biztonsági frissítése Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez(KB2657424)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-070 (KB2416473) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2003, Vista és Server 2008 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 1500 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows Server 2003 és Server 2008 IA64 rendszerhez készült verziójához: ~ 2058 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows XP, Server 2003, Vista és Server 2008 x64 rendszerhez készült verziójához: ~ 1903 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.

Változások a nem biztonsági jellegű meglévő tartalomban

  • Frissítés a Windows rendszerhez (KB2633952)
    • Észlelési metaadatok frissítve
    • A bináris fájlok nem változtak
    • A frissítést nem kell újratelepíteni
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:

2011. december 13., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom:
  • MS11-087: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2639417)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • MS11-077 (KB2567053) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • MS11-084 (KB2617657) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1157 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1550 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3071 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1012 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2660 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1325 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1420 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5534 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4259 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1420 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-087
  • MS11-090: ActiveX-tiltóbitek összesítő biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2618451)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • KB2562937 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • MS11-027 (KB2508272) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 37 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 40 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 R2 IA-64-alapú változatához: ~ 36 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez: ~ 39 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 IA-64-alapú változatához: ~ 35 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista x64-alapú változatához: ~ 41 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 486 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 IA-64-alapú változatához: ~ 991 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 és a Windows XP x64-alapú változatához: ~ 660 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows XP rendszerhez: ~ 489 KB

    Ismertető:
    Az ActiveX-vezérlőkben észlelt egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-090
  • MS11-092: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2619339)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Vista, Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 236 KB
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 x64 és Windows 7 x64 rendszerekhez: ~ 487 KB
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 195 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 385 KB
    • Frissítés Windows XP x64 rendszerhez: ~ 799 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 558 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-092
  • MS11-092: Biztonsági frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú változatának 2. összegző frissítőcsomagjához (KB2619340)

    Nyelv: Kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú kiadásának 2. összegző frissítőcsomagjához: ~ 627 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-092
  • MS11-093: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerekhez (KB2624667)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1043 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 4740 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 3572 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1032 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-093
  • MS11-095: Biztonsági frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003 rendszerekhez (KB2621146)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS11-086 (KB2601626) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003 rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 876 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1197 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 836 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1119 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1178 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5514 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 4072 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-095
  • MS11-095: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2626416)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • MS11-086 (KB2616310) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP. Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1197 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2798 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1200 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-095
  • MS11-097: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2620712)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS11-010 (KB2476687) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 55 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 65 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 66 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 58 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 78 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 63 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 496 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1018 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 674 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 499 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-097
  • MS11-098: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez (KB2633171)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • MS10-021 (KB979683) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • MS10-047 (KB981852) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszerekhez
    • MS11-068 (KB2556532) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 2016 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1708 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 2520 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 2217 KB

    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-098
  • MS11-099: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2618444)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Vista és Windows XP
    • Alacsony: Windows Server 2008 és Windows Server 2003

    Felváltott frissítések:
    • MS11-081 (KB2586448) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 11 118 KB
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 12 460 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 9 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 22 302 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 8 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 27 150 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 30 527 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 11 122 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 11 122 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 6962 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 16 928 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 22 315 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 18 954 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 13 444 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 339 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9271 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4166 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 47 389 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 24 920 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 788 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 37 585 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 502 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 591 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9059 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3855 KB
    • A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9446 KB
    • A Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ KB
    • A Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 10 591 KB
    • A Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 10 339 KB
    • A Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 42 791 KB
    • A Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9276 KB
    • A Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9271 KB
    • Az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 17 334 KB
    • A Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9446 KB

    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-099

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez (KB2607047)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 2666 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2754 KB

    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2607047 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows rendszerhez (KB2633952)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések:
    • KB2570791 jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 723 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1166 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 220 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 475 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 170 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 578 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 499 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1033 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 691 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 502 KB

    Ismertető:
    A frissítés telepítésével megoldhatók a nyári időszámítás és az időzónákkal kapcsolatos törvények több országot is érintő szabálymódosítása által okozott problémák. A frissítés telepítése után a számítógép a megfelelő időpontban, 2012-ben automatikusan átállítja a rendszerórát. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2633952 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. december (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. december (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. december: ~ 14 755 KB
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. december: ~ 14 755 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. december: ~ 15 111 KB

    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2011. december] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows Mail program levélszemétszűrőjének [2011. decemberi] frissítése: ~ 2154 KB
    • Az x64-alapú rendszerekhez készült Windows Mail programja levélszemétszűrőjének [2011. decemberi] frissítése: ~ 2156 KB

    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. november 22., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom:

  • Főtanúsítványok frissítése [2011. november] (KB931125)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows XP rendszerhez kiadott KB931125 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Főtanúsítványok [2011. novemberi] frissítése: ~ 367 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által elfogadott listára a Microsoft Root Certificate program keretében. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer 7 alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/931125 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. november 16., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés Windows Server 2003 és Windows XP x64 rendszerekhez (KB2641690)
    • A csomagok módosítva lettek a bináris verziók frissítése érdekében.
    • A bináris verziók alkalmazhatósági okból frissültek, de maguk a bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/en-us/security/advisory/2641690

2011. november 10., csütörtök

Nem biztonsági jellegű új tartalom:

  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez (KB2641690)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Felváltott frissítések:
    • A KB2524375 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • A KB2607712 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • KB2616676 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 62 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 67 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 62 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 65 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 61 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 67 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 760 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2607 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1663 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 761 KB
    Ismertető: Egy hiba következtében a Windows rendszerek a tanúsítvány-visszavonási lista frissítését kérik. A frissítés megszünteti ezt a problémát, és naprakészen tartja a rendszer tanúsítványlistáját. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/en-us/security/advisory/2641690

2011. november 8, kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom:

  • MS11-071: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7 rendszerhez (KB2570947)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 rendszerhez: ~ 172 KB
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 x64 rendszerhez: ~ 368 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-071
  • MS11-083: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2588516)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS11-064 (KB2563894) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 720 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1418 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1880 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 487 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1318 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 794 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-083
  • MS11-084: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2617657)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-077 (KB2567053) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1155 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1549 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3080 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-084
  • MS11-085: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2620704)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Server 2008 és Windows Vista
    • Alacsony: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 665 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1069 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1328 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 660 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1251 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 992 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-085
  • MS11-086: Biztonsági frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2601626)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-068 (KB981550) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003 rendszerekhez
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez kiadott MS09-066 (KB973037) jelű frissítés
    Felváltott frissítések: Az MS09-018 (KB969805) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 rendszerhez kiadott MS08-035 (KB949014) jelű frissítés
    Felváltott frissítések: Az MS08-003 (KB943484) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Felváltott frissítések: Az MS07-039 (KB926122) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 876 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1204 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 836 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1120 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1178 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5519 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 4075 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-086
  • MS11-086: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2616310)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-068 (KB982000) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1197 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2797 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1201 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-086

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. november (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. november (KB890830)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatának frissítése – 2011. november: ~ 14 935 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. november: ~ 15 242 KB
    • Frissítés az x86-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. november: ~ 14 935 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2011. november] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2011. november]: ~ 2152 KB
    • Frissítés az x64-alapú rendszerekhez készült Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2011. november]: ~ 2154 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-037: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2544893)
    • Módosult csomag.
    • A bináris fájlok változtak.
    • A frissítést újra kell telepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-037

2011. október 25., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom:

  • A Windows SharePoint Services 3.0 Service Pack 3 szervizcsomagja (KB2526305)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Szervizcsomagok
    Felváltott frissítések:
    • A KB2553018 jelű frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszereken
    • Az MS11-074 (KB2493987) jelű frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszereken
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows SharePoint Services 3.0 x64 Edition rendszer Service Pack 3 szervizcsomagja: ~ 32 464 KB
    • A Windows SharePoint Services 3.0 rendszer Service Pack 3 szervizcsomagja: ~ 28 504 KB
    Ismertető:
    A Windows SharePoint Services 3.0 rendszer Service Pack 3 szervizcsomagja (KB2526305) a legújabb frissítéseket biztosítja a Windows SharePoint Services 3.0 rendszerhez. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/2526305/hu
  • Az Internet Explorer 8 kompatibilitási nézetlistájának frissítése Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB2598845)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngésző kompatibilitási nézetlistájához: ~ 32 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 kompatibilitási nézetlistájához: ~ 35 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 kompatibilitási nézetlistájához: ~ 31 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 kompatibilitási nézetlistájához: ~ 25 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 kompatibilitási nézetlistájához: ~ 26 KB
    • Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngésző kompatibilitási nézetlistája: ~ 498 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás kompatibilitási nézetlistájához: ~ 26 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás kompatibilitási nézetlistájához: ~ 498 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás kompatibilitási nézetlistájához: ~ 25 KB
    • Frissítés a Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás kompatibilitási nézetlistájához: ~ 25 KB
    • Frissítés a Windows Vista x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás kompatibilitási nézetlistájához: ~ 26 KB
    Ismertető:
    A kompatibilitási nézetlista frissítésével a korábbi böngészőkhöz tervezett webhelyek tetszetősebben jelennek meg az Internet Explorer 8 böngészőben. A felhasználók az Internet Explorer 8 telepítésekor eldönthetik, hogy aktiválják-e a kompatibilitási nézetben megjelenítendő helyek listáját. A frissítés telepítése után szükség lehet az Internet Explorer újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/960321 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2603229)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 36 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 35 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2603229/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2607576)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 4618 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 7341 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 30 603 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2607576/hu
  • Főtanúsítványok frissítése [2011. október] (KB931125)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows XP rendszerhez kiadott KB931125 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Főtanúsítványok frissítése [2011. október]: ~ 362 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által elfogadott listára a Microsoft Root Certificate program keretében. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer 7 alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/931125 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-058: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2562485)
    • Felváltott frissítések módosítása
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-058

2011. október 11., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom:

  • MS11-075: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2564958)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS11-038 (KB2476490) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 419 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 919 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1273 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1215 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1891 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 2019 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 744 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1312 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 745 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-075
  • MS11-075: Biztonsági frissítés az Itanium-alapú rendszerekhez készült Windows Server 2003 rendszerhez (KB2605295)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1209 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-075
  • MS11-076: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, a Windows 7 és a Windows Vista rendszerhez (KB2579686)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 475 KB
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 x64 és Windows 7 x64 rendszerekhez: ~ 907 KB
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 296 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 610 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-076
  • MS11-076: Biztonsági frissítés a Windows Vista rendszerhez (KB2579692)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése: ~ 291 KB
    • A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése, x64-alapú változat: ~ 353 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-076
  • MS11-077: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2567053)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS09-025 (KB968537) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-065 (KB969947) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-032 (KB979559) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-048 (KB2160329) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-073 (KB981957) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-098 (KB2436673) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-012 (KB2479628) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-034 (KB2506223) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-041 (KB2525694) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-054 (KB2555917) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1578 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2009 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3845 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1073 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2859 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1454 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1420 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5535 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4257 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1420 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-077
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziója Windows XP Tablet PC és Media Center rendszerhez készült változatához (KB2572066)

    Nyelv: kínai (hagyományos), kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai, spanyol
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS09-061 (KB953295) jelű frissítés Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziója Windows XP Tablet PC és Media Center rendszerhez készült változatához: ~ 3704 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572066/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2572067)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-070 (KB2416447) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP x86 rendszerhez készült változatához: ~ 14 004 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows Server 2003 és Windows Server 2008 IA64 rendszerhez készült verziójához: ~ 14 193 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista és Windows Server 2008 x64 rendszerhez készült verziójához: ~ 14 023 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572067/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2003 és Windows Server 2003 R2 x86 rendszerhez készült változatához (KB2572069)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS09-061 (KB953298) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziója Windows Server 2003 R2 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 2979 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572069/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziója Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2572073)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983583) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x86 rendszerhez készült változatához: ~ 11 656 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 31 211 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x64-alapú rendszerekhez készült változatához: ~ 25 153 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572073/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziója Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához (KB2572075)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983589) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 6309 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 SP2 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 12 389 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 x64 rendszerhez készült verziójához: ~ 11 984 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572075/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziója Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2572076)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 6130 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 11 604 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 12 090 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572076/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziója Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2572077)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 SP1 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 6034 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 11 215 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 11 830 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572077/hu
  • MS11-078: Biztonsági frissítés .NET-keretrendszer 4-es verziója Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2572078)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziója XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 10 963 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 x64 rendszerhez készült változatához: ~ 23 247 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 IA64 rendszerhez készült verziójához: ~ 29 595 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2572078/hu
  • MS11-080: Biztonsági frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2592799)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS11-046 (KB2503665) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 559 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1235 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 786 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 553 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-080
  • MS11-081: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer böngészőhöz (KB2586448)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Vista és Windows XP
    • Közepes: Windows Server 2003, Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008
    Felváltott frissítések:
    • A KB2467659 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB870669 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB883939 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB912945 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB976749 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-014 (KB867282) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-020 (KB890923) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-025 (KB883939) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-037 (KB903235) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-038 (KB896727) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-052 (KB896688) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-054 (KB905915) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-013 (KB912812) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-021 (KB916281) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-042 (KB918899) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-067 (KB922760) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-072 (KB925454) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-016 (KB928090) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-027 (KB931768) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-033 (KB933566) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-045 (KB937143) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-057 (KB939653) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-069 (KB942615) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-010 (KB944533) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-024 (KB947864) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-031 (KB950759) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-045 (KB953838) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-058 (KB956390) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-073 (KB958215) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-078 (KB960714) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-002 (KB961260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-014 (KB963027) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-019 (KB969897) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-034 (KB972260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-054 (KB974455) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-072 (KB976325) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-002 (KB978207) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-035 (KB982381) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-053 (KB2183461) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-071 (KB2360131) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-090 (KB2416400) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-003 (KB2482017) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-018 (KB2497640) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-050 (KB2530548) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-057 (KB2559049) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 10 730 KB
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 9590 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 9 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 21 779 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 8 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 21 546 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 24 610 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 10 734 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 7256 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 17 685 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 18 511 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 14 256 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 21 782 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9061 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 330 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4169 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 24 915 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 47 380 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 499 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 775 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 335 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3855 KB
    • A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9446 KB
    • A Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9672 KB
    • A Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 10 583 KB
    • A Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 10 506 KB
    • A Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 10 578 KB
    • A Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9065 KB
    • A Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9289 KB
    • Az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 48 517 KB
    • A Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 38 487 KB

    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-081

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. október (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. október (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. október: ~ 14 935 KB
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. október: ~ 14 935 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. október: ~ 15 242 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2011. október] (KB905866)

    Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Felváltott nem biztonsági frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2011. október: ~ 2155 KB
    • Frissítés az x64-alapú rendszerekhez készült Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2011. október: ~ 2158 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-044: A .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 összetevő biztonsági frissítése Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2518864)
    • Észlelési metaadatok frissítve
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2518864/hu
  • MS11-044: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2518870)

    http://support.microsoft.com/kb/2518870/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2607712)
    • Frissültek a metaadatok a frissítés helyettesítési információinak eltávolítása érdekében.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2607712/hu

2011. szeptember 27., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom:

  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. szeptember (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. szeptember (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. szeptember: ~ 14 572 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. szeptember: ~ 14 880 KB

    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu

2011. szeptember 19., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2616676)
    • A csomagok frissítésével a gyökértanúsítványok bekerülnek a Microsoft nem megbízható tanúsítványtárába.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni, ha telepítve van a KB2524375, a KB2607712 és a KB2616676-v1 jelű frissítés.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/advisory/2607712

2011. szeptember 13., kedd

Biztonsági jellegű új tartalom:

  • MS11-070: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2571621)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: MS11-035 (KB2524426) Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszereken
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 219 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 186 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 rendszerhez: ~ 220 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 572 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1292 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 880 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-070
  • MS11-071: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2570947)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 172 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 368 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 488 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 164 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 456 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 344 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 481 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 983 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 652 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 484 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-071
  • MS11-074 Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2493987)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows SharePoint Services 3.0 X64 Edition frissítés: ~ 17 563 KB
    • Windows SharePoint Services 3.0 frissítés: ~ 13 574 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-074
  • MS11-074 Biztonsági frissítés Windows Server 2003 rendszerhez (KB2494007)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows SharePoint Services 2.0 frissítés: ~ 3472 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-074

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2553018)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus osztályozás: Kritikus frissítések
    Felváltott frissítések:
    • A KB924881 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB932091 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows SharePoint Services 3.0 X64 Edition frissítés: ~ 488 KB
    • Windows SharePoint Services 3.0 frissítés: ~ 489 KB
    Ismertető:
    A frissítéssel hozzájuthat a Windows SharePoint Services 3.0 stabilitási és teljesítményfejlesztéseket tartalmazó legújabb javításaihoz. A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben. amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2553018 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés Windows rendszerekhez (KB2616676)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Kritikus frissítések
    Felváltott frissítések:
    • A KB2524375 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • A KB2607712 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 60 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 65 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 60 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 63 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 59 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 65 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 743 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2592 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1645 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 744 KB
    Ismertető:
    Egy hiba következtében a Windows rendszerek a tanúsítvány-visszavonási lista frissítését kérik. A frissítés megszünteti ezt a problémát, és naprakészen tartja a rendszer tanúsítványlistáját. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/advisory/2607712
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. szeptember (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. szeptember (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. szeptember: ~ 14 167 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. szeptember: ~ 14 473 KB
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. augusztus: ~ 14167
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2011. szeptember (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2011. szeptember: ~ 2154 KB
    • Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez x64-alapú rendszerekre – 2011. szeptember: ~ 2156 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-058: Biztonsági frissítés Windows Server 2003 rendszerhez (KB2562485)
    • Nem vált fel korábbi frissítéseket.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-058
  • MS10-035: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer böngészőhöz (KB982381)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms10-035

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2468871)
    • A bináris fájlok változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2468871 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2533523)

    http://support.microsoft.com/kb/2533523 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Microsoft .NET-keretrendszer 4 Client Profile Windows 7, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB982670)
    • A csomagok módosítva lettek egy telepítési probléma kijavítása érdekében.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni. Ha meghiúsult egy korábbi kísérlet ennek a frissítésnek a telepítésére, ezen újracsomagolt frissítés telepítése megoldhatja a problémát.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/982670/hu
  • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB982671)
    • A csomagok módosítva lettek egy telepítési probléma kijavítása érdekében.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni. Ha meghiúsult egy korábbi kísérlet ennek a frissítésnek a telepítésére, ezen újracsomagolt frissítés telepítése megoldhatja a problémát.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/982671/hu

2011. szeptember 06., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows rendszerekhez (KB2607712)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Kritikus frissítések
    Felváltott frissítések: A KB2524375 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 57 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 61 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 56 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 60 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 56 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 62 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 745 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2593 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1650 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 747 KB
    Ismertető: Egy hiba következtében a Windows rendszerek a tanúsítvány-visszavonási lista frissítését kérik. A frissítés megszünteti ezt a problémát, és naprakészen tartja a rendszer tanúsítványlistáját. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.

2011. augusztus 23., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Összegző frissítőcsomag a Windows Small Business Server 2011 Essentials rendszerhez (KB2554629)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Összegző frissítőcsomag a Windows Small Business Server 2011 Essentials rendszerhez frissítés: ~ 31 828 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2554629 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Összegző frissítőcsomag a Windows Home Server 2011 rendszerhez (KB2554634)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Összegző frissítőcsomag a Windows Home Server 2011 rendszerhez frissítés: ~ 32 095 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2554634 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Összegző frissítőcsomag a Windows Storage Server 2008 R2 Essentials rendszerhez (KB2554636)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Összegző frissítőcsomag a Windows Storage Server 2008 R2 Essentials rendszerhez frissítés: ~ 32 046 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2554636 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés Windows rendszerekhez (KB2570791)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB2443685 jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 712 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1152 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 217 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 457 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 148 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 529 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 499 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1033 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 691 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 502 KB
    Ismertető:
    A frissítés telepítésével megoldhatók a nyári időszámítás és az időzónákkal kapcsolatos törvények több országot is érintő szabálymódosítása által okozott problémák. A frissítés telepítése után a számítógép a megfelelő időpontban, 2011-ben automatikusan átállítja a rendszerórát. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2570791 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • System Update Readiness Tool eszköz Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB947821) [2011. augusztus]

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Felváltott frissítések: A Windows 7, a Windows Server 2008 R2, a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez kiadott (KB947821) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows 7 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 109 258 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows 7 x64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 171 470 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 42 252 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 194 652 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Server 2008 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 82 792 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 44 277 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Server 2008 x64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 114 225 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Vista rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 103 480 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz Windows Vista x64 rendszerhez (2011. augusztus) frissítés: ~ 144 177 KB
    Ismertető:
    Erre az eszközre a Windows frissítéskezelési tárának inkonzisztenciája miatt van szükség, ami később meghiúsíthatja a frissítések, szervizcsomagok és szoftverek sikeres telepítését. Az eszköz átvizsgálja a számítógépet inkonzisztenciákat keresve, észlelés esetén pedig megkísérli a javítást.
    http://support.microsoft.com/kb/947821/hu

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2539636)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2539636/hu

2011. augusztus 9., kedd

Új, biztonsággal kapcsolatos tartalom

  • MS11-043: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2536276)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-020 (KB980232) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    • Az MS11-019 (KB2511455) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 339 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 409 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 718 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 292 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 622 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 358 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 698 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1510 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1077 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 702 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-043
  • MS11-057: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer böngészőhöz (KB2559049)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A KB2467659 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB870669 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB883939 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB912945 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB976749 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-014 (KB867282) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-020 (KB890923) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-025 (KB883939) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-037 (KB903235) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-038 (KB896727) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-052 (KB896688) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-054 (KB905915) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-013 (KB912812) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-021 (KB916281) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-042 (KB918899) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-067 (KB922760) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-072 (KB925454) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-016 (KB928090) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-027 (KB931768) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-033 (KB933566) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-045 (KB937143) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-057 (KB939653) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-069 (KB942615) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-010 (KB944533) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-024 (KB947864) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-031 (KB950759) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-045 (KB953838) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-058 (KB956390) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-073 (KB958215) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-078 (KB960714) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-002 (KB961260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-014 (KB963027) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-019 (KB969897) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-034 (KB972260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-054 (KB974455) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-072 (KB976325) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-002 (KB978207) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-035 (KB982381) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-053 (KB2183461) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-071 (KB2360131) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-090 (KB2416400) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-003 (KB2482017) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-018 (KB2497640) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-050 (KB2530548) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren

    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 10 494 KB
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 11 103 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 8 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 24 291 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 9 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 21 397 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 27 607 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 10 497 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 9451 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 6959 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 16 940 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 18 504 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 13 446 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 21 412 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 283 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9071 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4167 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 24 919 KB
    • Frissítés az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 47 395 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 764 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 37 578 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 504 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 286 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3853 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9076 KB
    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-057
  • MS11-058: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2562485)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008
    • Fontos: Windows Server 2003

    Felváltott frissítések:
    • Az MS09-008 (KB961063) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszeren
    • Az MS09-048 (KB967723) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • Az MS11-046 (KB2503665) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren

    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 360 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 263 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 rendszerhez: ~ 308 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1208 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 4772 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 3023 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-058
  • MS11-059: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2560656)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 330 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 546 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 634 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-059
  • MS11-061: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2 x64 Edition rendszerhez (KB2546250)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 19 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-061
  • MS11-062: Biztonsági frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2566454)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 486 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 995 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 659 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 489 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-062
  • MS11-063: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2567680)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • A KB2533623 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    • Az MS10-069 (KB2121546) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • Az MS11-056 (KB2507938) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 842 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1850 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3819 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 211 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 392 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 240 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 625 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1330 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 893 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 619 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-063
  • MS11-064: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2563894)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008
    • Közepes: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Vista
    Felváltott frissítések: Az MS10-058 (KB978886) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 714 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1413 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1873 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 489 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1333 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 803 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-064
  • MS11-065: Biztonsági frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2570222)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Server 2003
    • Közepes: Windows XP
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 555 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1207 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 763 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 550 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-065
  • MS11-066: Biztonsági frissítés .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP alapú változatához (KB2487367)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://www.microsoft.com/downloads/hu-hu/details.aspx?familyid=6ca837f7-eda1-4ebe-b48a-8c77f949ebfd&displaylang=hu
  • MS11-066: Biztonsági frissítés a Microsoft a .NET-keretrendszer 3.5 Service Pack 1-es változatához készült Microsoft Chart Controls elemhez (KB2500170)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft a .NET-keretrendszer 3.5 Service Pack 1-es változatához készült Microsoft Chart Controls elemhez: ~ 1787 KB
    Ismertető:
    A Microsoft Chart Controls a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 Service Pack 1 verziójához biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-066
  • MS11-068: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2556532)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések:
    • A KB2534366 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    • Az MS10-047 (KB981852) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 2902 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 6429 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 8400 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2084 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 4044 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 2325 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók az érintett rendszereket nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-068
  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2539631)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-039 (KB2478658) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x86 rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2003 és Windows XP x64-alapú rendszerekhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2539631/hu
  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához (KB2539633)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-039 (KB2478660) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 2208 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójának Windows Server 2008 SP2 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 1525 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 verziójának SP2 Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 2210 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2539633/hu
  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2539634)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-039 (KB2478661) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 2116 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 2123 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 1484 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2539634/hu
  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2539635)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-039 (KB2478662) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 SP1 x86 rendszerhez készült változatához: ~ 1816 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 1820 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 1175 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2539635/hu
  • MS11-069: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2539636)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Közepes
    Felváltott frissítések: Az MS11-039 (KB2478663) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszereken
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és hozzáférést szerezhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2539636/hu

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2468871)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 27 969 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 19 098 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 29 742 KB
    Ismertető:
    A frissítés telepítésével megszüntetheti a Microsoft .NET-keretrendszer 4 néhány problémáját, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2468871 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához (KB2533523)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 stabilitási, megbízhatósági és teljesítménnyel kapcsolatos problémáit szünteti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2533523 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Az ActiveX-tiltóbitek Windows rendszerekhez készült változatának összegző frissítése (KB2562937)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows 7 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 37 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 40 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 36 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 39 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 35 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 41 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 486 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 990 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 659 KB
    • Az ActiveX-tiltóbitek Windows XP rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 489 KB
    Ismertető:
    Az ActiveX-vezérlőkben észlelt egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/en-us/security/advisory/2562937
  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez (KB2563227)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 114 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 208 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 280 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 113 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 273 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 188 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémát a Windows rendszerben. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2563227 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. augusztus (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. augusztus (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. augusztus: ~ 14 979 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. augusztus: ~ 15 293 KB
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. augusztus: ~ 14 979 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. augusztus] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. augusztus]: ~ 2154 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. augusztus]: ~ 2156 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. július 12., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-053: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Vista rendszerhez (KB2532531)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A Windows Vista rendszerhez készült KB970408 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 328 KB
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 x64 és Windows 7 x64 rendszerekhez: ~ 406 KB
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 367 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 464 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-053
  • MS11-053: Biztonsági frissítés Windows Vista rendszerhez (KB2561109)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 308 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 403 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-053
  • MS11-054: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2555917)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS11-034 (KB2506223) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-041 (KB2525694) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1151 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1537 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3069 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1057 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2814 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1400 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1419 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5535 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4256 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1420 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-054
  • MS11-056: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2507938)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-069 (KB2121546) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • Az MS11-010 (KB2476687) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 979 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2147 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 4066 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 264 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 459 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 307 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 639 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1363 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 914 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 633 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-056

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 Edition rendszerhez (KB2263829)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 378 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. Ez a frissítés megszünteti a Windows néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémáját. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. A Tudásbázis kapcsolódó cikkében további információt talál. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2263829/hu
  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez (KB2533623)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések:
    • A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek KB2487426 jelű frissítése
    • A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek KB978637 jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 979 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2110 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 4032 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 473 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1208 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1054 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2533623/hu
  • Frissítés Windows Embedded Standard 7 rendszerhez (KB2552343)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 rendszerhez: ~ 293 KB
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 x64 rendszerhez: ~ 549 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2552343/hu
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. július (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. július (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. július: ~ 13 905 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. július: ~ 14 321 KB
    • Frissítés az x86-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. július: ~ 13 905 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. július] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. július]: ~ 2163 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. júliusi]: ~ 2166 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos meglévő tartalomban:

  • MS11-052: Biztonsági frissítés az Internet Explorer programhoz (KB2544521)
    • Hozzáadott helyettesítés.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2544521/hu
  • MS08-069: Biztonsági frissítés a Microsoft XML Core Services 4.0 Service Pack 2 szolgáltatáshoz (KB954430)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/954430/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2529073)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2529073/hu
  • Biztonsági frissítés a Microsoft XML Core Services 4.0 Service Pack 3 Itanium-alapú rendszerekhez készült verziójához (KB973685)

    http://support.microsoft.com/kb/973685 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A Microsoft XML Core Services 4.0 Service Pack 2 frissítése (KB973688)
    • Módosultak a metaadatok

    http://support.microsoft.com/kb/973688 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB982018)

    http://support.microsoft.com/kb/982018/hu

2011. július 12., kedd

Nem a biztonsággal kapcsolatos új tartalom

2011. június 28., kedd

Nem a biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • Frissítés Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB2541763)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 190 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 480 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 364 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 558 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2541763 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2545698)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 2219 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2224 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 2200 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2074 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2069 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 2076 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2545698/hu
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2547666)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 1992 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 4698 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2547666/hu
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2552343)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 293 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 549 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2552343/hu
  • Főtanúsítványok frissítése [2011. június] (KB931125)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows XP rendszerhez kiadott KB931125 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Főtanúsítványok [2011. júniusi] frissítése: ~ 350 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által elfogadott listára a Microsoft Root Certificate program keretében. Ha további főtanúsítványokat ad hozzá a számítógéphez, lehetősége nyílik bővített érvényesítési (EV) tanúsítványok használatára az Internet Explorer 7 alkalmazásban, több, biztonságosabb webböngészést biztosító szolgáltatáshoz férhet hozzá, titkosított e-maileket küldhet és fogadhat, valamint biztonságosabban továbbíthat kódokat. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/931125 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Csoportházirend-beállítás ügyféloldali bővítményei Windows XP rendszerhez (KB943729)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/943729/hu

2011. június 21., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban

  • Windows Internet Explorer 9 a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB982861)
    • Módosultak a WSUS-csatornának biztosított metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/982861/hu

2011. június 14., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-037: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2544893)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Vista és Windows XP
    • Alacsony: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Felváltott frissítések: Az MS11-026 (KB2503658) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 413 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 830 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1183 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 414 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1194 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 833 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 782 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 3022 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1442 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 783 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-037
  • MS11-038: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2476490)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek KB982110 jelű frissítése
    • A Windows Server 2003 és Windows XP rendszer MS08-008 (KB943055) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 315 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 737 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1030 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 433 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1154 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 947 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 733 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2794 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1442 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 733 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-038
  • MS11-039: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 biztonsági frissítése Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2478656)

    Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5-ös verziójának Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478656/hu
  • MS11-039: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5-ös verziójának Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2478657)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához: ~ 931 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 925 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x64-alapú Windows Vista SP1 és Windows Server 2008 rendszerhez készült változatához: ~ 934 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478657/hu
  • MS11-039: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2478658)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verzióinak Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478658/hu
  • MS11-039: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2478659)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához: ~ 1318 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 1313 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP1 és Windows Server 2008 rendszerhez készült változatához: ~ 1321 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478659/hu
  • MS11-039: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2478660)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 2208 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 1525 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 2211 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478660/hu
  • MS11-039: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2478661)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 rendszerhez készült változatához: ~ 2116 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához: ~ 2125 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 1486 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478661/hu
  • MS11-039: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2478662)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 1807 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 1812 KB
    • A .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának a Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú változatához készült frissítése: ~ 1168 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478662/hu
  • MS11-039: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2478663)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2478663/hu
  • MS11-041: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2525694)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    • Fontos: Windows Server 2003 és Windows XP
    Felváltott frissítések: Az MS11-034 (KB2506223) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1541 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3063 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2811 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1402 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5532 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4261 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-041
  • MS11-042: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2535512)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Server 2003 és Windows XP
    • Fontos: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 66 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 77 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 124 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 94 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 146 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 105 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 533 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1119 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 744 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 534 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-042
  • MS11-043: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2536276)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-020 (KB980232) jelű frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-019 (KB2511455) jelű frissítés a Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 313 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 374 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 679 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 264 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 591 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 317 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 698 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1510 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1066 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 702 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-043
  • MS11-044: A .NET-keretrendszer 3.5 összetevő biztonsági frissítése Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2518863)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához: ~ 6002 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 19 239 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x64-alapú Windows Vista SP1 és Windows Server 2008 rendszerhez készült változatához: ~ 11 170 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518863/hu
  • MS11-044: A .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 összetevő biztonsági frissítése Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2518864)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS11-028 (KB2446704) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verzióinak Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518864/hu
  • MS11-044: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2518865)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és a Windows Vista MS11-028 (KB2449741) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához: ~ 6745 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 14 597 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP1 és Windows Server 2008 rendszerhez készült változatához: ~ 13 054 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518865/hu
  • MS11-044: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2518866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és a Windows Vista MS11-028 (KB2449742) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 9112 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 15 191 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 15 427 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518866/hu
  • MS11-044: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2518867)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek MS11-028 (KB2446709) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 rendszerhez készült változatához: ~ 8897 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához: ~ 14 992 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 14 864 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518867/hu
  • MS11-044: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2518869)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek MS11-028 (KB2446710) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 8775 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 14 558 KB
    • A .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának a Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú változatához készült frissítése: ~ 14 574 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518869/hu
  • MS11-044: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2518870)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: A MS11-028 (KB2446708) jelű frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2518870/hu
  • MS11-044: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 biztonsági frissítése Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2530095)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983582) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5-ös verziójának Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2530095/hu
  • MS11-046: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2503665)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS08-066 (KB956803) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek MS10-058 (KB978886) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 855 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1627 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 2242 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 185 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 458 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 286 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 559 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1232 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 786 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 553 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-046
  • MS11-047: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 rendszerhez (KB2525835)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 rendszerhez kiadott MS10-102 (KB2345316) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 494 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 rendszerhez: ~ 47 916 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók az érintett rendszereket nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-047
  • MS11-048: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2536275)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • A Windows Server 2008 és a Windows Vista MS09-050 (KB975517) jelű frissítése
    • A Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer MS11-020 (KB2508429) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 451 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 789 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1052 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 174 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 385 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 226 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-048
  • MS11-050: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2530548)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A KB2467659 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB870669 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB883939 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB912945 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB976749 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-014 (KB867282) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-020 (KB890923) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-025 (KB883939) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-037 (KB903235) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-038 (KB896727) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-052 (KB896688) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-054 (KB905915) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-013 (KB912812) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-021 (KB916281) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-042 (KB918899) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-067 (KB922760) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-072 (KB925454) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-016 (KB928090) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-027 (KB931768) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-033 (KB933566) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-045 (KB937143) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-057 (KB939653) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-069 (KB942615) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-010 (KB944533) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-024 (KB947864) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-031 (KB950759) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-045 (KB953838) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-058 (KB956390) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-073 (KB958215) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-078 (KB960714) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-002 (KB961260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-014 (KB963027) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-019 (KB969897) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-034 (KB972260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-054 (KB974455) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-072 (KB976325) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-002 (KB978207) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-035 (KB982381) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-053 (KB2183461) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-071 (KB2360131) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-090 (KB2416400) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-003 (KB2482017) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-018 (KB2497640) jelű frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP, Windows 2000
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 11 084 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 8 Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren használt változatához: ~ 23 639 KB
    • Frissítés az Internet Explorer 9 a Windows 7 x64 kiadású és x86 kiadású rendszeren használt változatához: ~ 9897 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 20 013 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 27 314 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 9432 KB
    • Frissítés az Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerek X86-alapú kiadásán futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 9900 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 10 151 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 23 422 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 20 675 KB
    • Frissítés a Windows Vista rendszer X64 kiadásán futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 20 024 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 18 503 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9069 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4159 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 281 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 24 874 KB
    • Frissítés az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 47 366 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 732 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 37 564 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 456 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9074 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3841 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 289 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 289 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 281 KB
    • Frissítés a Windows XP x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 41 724 KB
    • Frissítés a Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9431 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 18 489 KB
    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-050
  • MS11-051: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2518295)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 632 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 771 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 rendszerhez: ~ 774 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 522 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 691 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-051
  • MS11-052: Biztonsági frissítés a Windows Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2544521)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows 7, Windows Vista és Windows XP
    • Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Server 2003, Windows XP
    Felváltott frissítések: A MS07-050 (KB938127) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 328 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 653 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 967 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 344 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 315 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 969 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 659 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 627 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 767 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 779 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 786 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 2939 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 2873 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 1947 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 1289 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 1306 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 770 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 789 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 782 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-052

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. június (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. június (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. június: ~ 12 938 KB
    • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. augusztus: ~ 13 248 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. június ~ 13 379 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. június] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. június]: ~ 2163 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. június]: ~ 2166 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2446709)
    • Frissült a helyettesítés.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2446709/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2488113)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2488113/hu

2011. május 31., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban

  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)
    • A WSUS és a Microsoft-katalógus elemeihez tartozó metaadatok módosítása.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu
  • A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Windows Internet Explorer 9 alkalmazás (KB982861) – Hozzáadott nyelvek
    • További nyelvek támogatását adta hozzá.
    • A bináris fájlok nem változtak, de további bináris fájlokat adott hozzá a rendszer.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/982861/hu

2011. május 24., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2541014)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerek KB2249857 jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 42 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 44 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 50 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2541014/hu
  • System Update Readiness Tool eszköz Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB947821) [2011. május]

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Felváltott frissítések: A Windows 7, a Windows Server 2008 R2, a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez kiadott (KB947821) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • System Update Readiness Tool eszköz a Windows 7 rendszerhez [2011. májusi] frissítés: ~ 79 060 KB
    • System Update Readiness Tool eszköz a Windows 7 x64 rendszerhez [2011. májusi] frissítés: ~ 189 779 KB
    • A Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 25 313 KB
    • A Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 189 779 KB
    • A Windows Server 2008 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 81 236 KB
    • A Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 43 180 KB
    • A Windows Server 2008 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 111 328 KB
    • A Windows Vista rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 81 236 KB
    • A Windows Vista x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. májusi] frissítése: ~ 111 328 KB
    Ismertető:
    Erre az eszközre a Windows frissítéskezelési tárának inkonzisztenciája miatt van szükség, ami később meghiúsíthatja a frissítések, szervizcsomagok és szoftverek sikeres telepítését. Az eszköz ellenőrzi a számítógépet, és ha talál inkonzisztenciákat, megpróbálja feloldani azokat.
    http://support.microsoft.com/kb/947821/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)
    • A WSUS és a Windows katalógus elemeinek frissítése a telepítési problémák megoldása céljából.
    • A bináris fájlok változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

2011. május 16., hétfő

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban

  • MS11-018: Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz (KB2497640)
    • A metaadatok módosultak.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-018

2011. május 10., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-035: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2524426)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: A MS09-039 (KB969883) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 218 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 204 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 rendszerhez: ~ 234 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 571 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1291 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 877 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-035

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2529073)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 313 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 381 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 786 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2529073/hu
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2533552)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 4004 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 9288 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 12 478 KB
    Ismertető:
    A frissítés telepítése lehetővé teszi a jövőbeli frissítések sikeres telepítését a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 összes kiadásán. Előfordulhat, hogy a kijelölt jövőbeli frissítések telepítéséhez telepítenie kell ezt a frissítést. A frissítés a telepítés után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/2533552/hu
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2534366)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 2000 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 4992 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2534366/hu
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. május (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. május (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Internet Explorer 7 Dynamic Installer és a Windows Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 13 248 KB Az Internet Explorer böngésző nélküli verzió frissítése:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. május: ~ 12 938 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. május: ~ 13 379 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. május] (KB905866)

    Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. május]: ~ 2162 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. május]: ~ 2166 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához (KB2446709)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok változtak.
    • A frissítést esetleg újra kell telepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2446709/hu
  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához (KB2449742)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok változtak.
    • A frissítést esetleg újra kell telepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2449742/hu

2011. április 26., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2492386)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések:
    • KB2388210 jelű frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    • KB955759 jelű frissítés a Windows XP rendszerhez
    • KB972036 jelű frissítés a Windows Vista rendszerhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 3073 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 3257 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 2496 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 3347 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2641 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 3930 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1144 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2143 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1809 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1004 KB
    Ismertető:
    A frissítéssel megszüntethető a Windows néhány alkalmazáskompatibilitási problémája, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2492386 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2506928)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 57 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 65 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 70 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2506928/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2512715)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 1018 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1030 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 561 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2512715 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2515325)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 998 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1492 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1803 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. Ez a frissítés megszünteti a Windows néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémáját. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. A Tudásbázis kapcsolódó cikkében további információt talál. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2515325/hu
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. április (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. április: ~ 12 702 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. április: ~ 13 106 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB982018)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 2273 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 4230 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. Ez a frissítés megszünteti a Windows néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémáját. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. A Tudásbázis kapcsolódó cikkében további információt talál. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/982018/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés a Windows Vista rendszerhez (KB2388210)
    • Frissült a helyettesítés.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2388210 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2522422)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2522422 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2524375)
    • A honosítási szöveg frissült.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2524375/hu
  • Windows PowerShell 2.0 és WinRM 2.0 összetevő a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerekhez (KB968930)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/968930 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows Vista rendszerhez (KB982519)
    • Frissült a helyettesítés.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/KB/982519 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. április 12., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-018: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2497640)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows 7, Windows Vista és Windows XP
    • Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Felváltott frissítések:
    • A KB2467659 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB870669 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB883939 jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • A KB912945 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • A KB976749 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-014 (KB867282) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-020 (KB890923) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-025 (KB883939) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-037 (KB903235) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-038 (KB896727) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-052 (KB896688) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS05-054 (KB905915) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-013 (KB912812) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-021 (KB916281) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-042 (KB918899) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-067 (KB922760) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS06-072 (KB925454) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-016 (KB928090) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-027 (KB931768) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-033 (KB933566) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-045 (KB937143) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-057 (KB939653) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS07-069 (KB942615) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-010 (KB944533) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-024 (KB947864) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-031 (KB950759) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-045 (KB953838) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-058 (KB956390) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-073 (KB958215) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-078 (KB960714) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-002 (KB961260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-014 (KB963027) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-019 (KB969897) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-034 (KB972260) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-054 (KB974455) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-072 (KB976325) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-002 (KB978207) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-035 (KB982381) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-053 (KB2183461) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-071 (KB2360131) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-090 (KB2416400) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-003 (KB2482017) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 12 050 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 25 453 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 29 087 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 9429 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 18 485 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 721 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 246 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 248 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 246 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 248 KB
    • A Windows Server 2003 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 41 721 KB
    • A Windows Server 2008 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9429 KB
    • A Windows Server 2008 x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 18 485 KB
    • A Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9429 KB
    • A Windows Vista x64-alapú rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 18 485 KB
    • A Windows XP x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 41 721 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9074 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 37 567 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 7649 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 18 213 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 14 992 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9071 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 47 368 KB
    • Frissítés az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 47 368 KB
    • A Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9071 KB
    • A Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 9075 KB
    • A Windows XP x64 Edition rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazás: ~ 4612 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 465 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3841 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4157 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 24 855 KB
    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=214126
  • MS11-019: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2511455)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-020 (KB980232) jelű frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 295 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 367 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 707 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 307 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 681 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 367 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 698 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1509 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1067 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 702 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-019
  • MS11-020: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2508429)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-054 (KB982214) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-012 (KB971468) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 348 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 590 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 923 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 325 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 827 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 535 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 677 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1557 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1020 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 649 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-020
  • MS11-024: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2491683)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 749 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 860 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 831 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 947 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 536 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1132 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 755 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 555 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-024
  • MS11-024: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2506212)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 576 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1261 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1619 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 574 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1670 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1293 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 979 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5109 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 3125 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 937 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-024
  • MS11-026: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2503658)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: KB2141007 jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP, Windows 2000
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 413 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 827 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1184 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 414 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1193 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 831 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 782 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 3028 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1442 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 783 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-026
  • MS11-027: Összesítő biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek ActiveX-tiltóbitjéhez (KB2508272)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows 7, Windows Vista és Windows XP
    • Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült MS10-034 (KB980195) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows 7 rendszerhez: ~ 37 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 x64-alapú változatához: ~ 40 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 R2 IA-64-alapú változatához: ~ 36 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez: ~ 49 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 IA-64-alapú változatához: ~ 43 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista x64-alapú változatához: ~ 52 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 486 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 IA-64-alapú változatához: ~ 991 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows Server 2003 és a Windows XP x64-alapú változatához: ~ 659 KB
    • ActiveX-tiltóbitek frissítése a Windows XP rendszerhez: ~ 489 KB
    Ismertető:
    Az ActiveX-vezérlőkben észlelt egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=214005
  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2446704)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983583) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verzióinak Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 299 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 2.0 SP2 és 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2446704/hu
  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2446708)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-077 (KB2160841) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatához: ~ 110 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows 7, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú rendszerhez készült változatához: ~ 129 KB
    • Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójának Windows Server 2003, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2 IA-64, Windows Server 2008 IA-64 és Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez kiadott változatához: ~ 299 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2446708/hu
  • MS11-028: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2446709)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 rendszerhez készült változatához: ~ 6631 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatához: ~ 13 176 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 14 098 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2446709/hu
  • MS11-028: A Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült biztonsági frissítése (KB2446710)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x86-alapú Windows 7 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 6226 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszerhez készült változatához: ~ 11 998 KB
    • A .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójának a Windows Server 2008 R2 SP1 Itanium-alapú változatához készült frissítése: ~ 12 884 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2446710/hu
  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2449741)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983588) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatához: ~ 5638 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatához: ~ 14 106 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP1 és Windows Server 2008 rendszerhez készült változatához: ~ 12 395 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2449741/hu
  • MS11-028: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 összetevőjéhez (KB2449742)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-060 (KB983589) jelű frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 6823 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 14 404 KB
    • Frissítés a .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójának x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszerhez készült változatához: ~ 13 590 KB
    Ismertető:
    A Microsoft .NET-keretrendszer biztonsági rését kihasználva támadók behatolhatnak a Windows rendszerbe, és átvehetik annak teljes irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2449742/hu
  • MS11-029: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2412687)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS09-062 (KB958869) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1240 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 3770 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 2582 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1273 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 3603 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2304 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1280 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=208524
  • MS11-030: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2509553)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    • Fontos: Windows Server 2003 és Windows XP
    Felváltott frissítések:
    • Az MS08-020 (KB945553) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-037 (KB951748) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS08-066 (KB956803) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 249 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 471 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 563 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 195 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 393 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 331 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1237 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 4762 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 3180 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1152 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-030
  • MS11-031: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2510531)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • A KB976662 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-045 (KB971961) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-022 (KB981332) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS11-009 (KB2475792) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 535 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1206 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1435 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 504 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 992 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 947 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2419 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 950 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-031
  • MS11-031: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2510581)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS09-045 (KB971961) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-022 (KB981349) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 456 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1195 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1035 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 841 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 3065 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2114 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 844 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-031
  • MS11-031: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2510587)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések:
    • Az MS08-022 (KB944338) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS09-045 (KB971961) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    • Az MS10-022 (KB981350) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 816 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2929 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2248 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-031
  • MS11-032: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2507618)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    • Fontos: Windows Server 2003 és Windows XP
    Felváltott frissítések: Az MS11-007 (KB2485376) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 254 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 514 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 719 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 291 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 768 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 565 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 625 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1326 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 853 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 639 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-032
  • MS11-033: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2485663)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-067 (KB2259922) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 603 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1394 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 914 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 606 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-033
  • MS11-034: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2506223)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS11-012 (KB2479628) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1150 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1541 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3058 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1056 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2811 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1401 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1419 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5531 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4259 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1418 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-034

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2506014)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1830 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 3262 KB
    Ismertető:
    Egy hiba következtében egy rendszergazdai engedélyekkel rendelkező támadó aláírás nélküli illesztőprogramokat tölthet be. Ez a frissítés megoldja a problémát. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2506014/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2511250)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 122 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 257 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 353 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2511250 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2522422)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 249 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 650 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 230 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 613 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2522422 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. április (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. április (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    Az Internet Explorer böngésző nélküli verzió frissítése:
    • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP és Windows 2000 rendszerhez: ~ 12 517 KB
    • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 x64, Windows Vista x64, Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerhez: ~ 12 916 KB
    • Frissítés a Windows Internet Explorer 7 Dynamic Installer és a Windows Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 12 517 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. április] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. április]: ~ 2162 KB
    • [2011. áprilisi] frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához: ~ 2166 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS11-007: Biztonsági frissítés Windows Server 2003 x64 Edition rendszerhez (KB2485376)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2485376/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)
    • A WSUS és a Microsoft-katalógus metaadatainak módosítása, a frissítések megjelölése kizárólagos frissítésként.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

2011. április 4., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban

  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)
    • Az automatikus frissítési szolgáltatásban fontosként közzétett csomagok egy ismert probléma elhárítása érdekében frissültek. A módosítás nem érinti a WSUS rendszert.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

2011. március 23., szerda

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows rendszerhez (KB2524375)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Sürgős, nem biztonsági jellegű, kritikus frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 50 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 54 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 49 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 73 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 67 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 77 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 490 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 992 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 662 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 493 KB
    Ismertető: Egy hiba következtében a Windows rendszerek a tanúsítvány-visszavonási lista frissítését kérik. A frissítés megszünteti ezt a problémát, és naprakészen tartja a rendszer tanúsítványlistáját. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/advisory/2524375

2011. március 22., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2505189)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2772 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 6282 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2505189 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Főtanúsítványok frissítése [2011. március] (KB931125)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows XP rendszerhez kiadott KB931125 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Főtanúsítványok [2011. márciusi] frissítése: ~ 355 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által elfogadott listára a Microsoft Root Certificate program keretében. Ha további főtanúsítványokat ad hozzá a számítógéphez, lehetősége nyílik bővített érvényesítési (EV) tanúsítványok használatára az Internet Explorer 7 alkalmazásban, több, biztonságosabb webböngészést biztosító szolgáltatáshoz férhet hozzá, titkosított e-maileket küldhet és fogadhat, valamint biztonságosabban továbbíthat kódokat. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/931125 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2505438)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    A Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke:
    http://support.microsoft.com/kb/2505438/hu
  • Frissítés a Windows Server 2008 rendszerhez (KB971029)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    A Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke:
    http://support.microsoft.com/kb/971029/hu

2011. március 28., hétfő

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Internet Explorer 9 Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB982861)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update és fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült KB944036 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazás: ~ 662 KB
    • Automatikus frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 x64-alapú változatán futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 680 KB
    • Automatikus frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 18 392 KB
    • Automatikus frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 36 100 KB
    Ismertető:
    A Windows Internet Explorer 9 böngészőben a webhelyek és alkalmazások úgy jelennek meg, és úgy működnek, mint a Windows minden előnyének kihasználására képes Windows-alkalmazások. Gyors: Az Internet Explorer 9 minden tekintetben gyors. A Windows rendszeren keresztül a számítógép hardvereiben rejlő lehetőségek teljes kiaknázására tervezett Internet Explorer 9 böngészőben megjelenő tartalom gazdag grafikus élményt nyújt, és miközben lenyűgözi érzékszerveit, a webhelyek és webes alkalmazások ugyanolyan gyorsan válaszolnak és reagálnak, mint a számítógépen telepített natív alkalmazások. Letisztult: Az Internet Explorer letisztult felülete a felhasználó kedvenc webhelyeire helyezi a hangsúlyt, a megnövelt ablakban pedig még szebben jelenhetnek meg a webhelyek. A Windows 7 rendszerrel megvalósított intuitív és zökkenőmentes integráció egyetlen kattintásnyi közelségbe helyezi a közvetlenül a tálcára rögzített webalkalmazásokat. Megbízható: Az Internet Explorer megbízható út az internethez, mivel nagy teljesítményű, beépített biztonsági, adatvédelmi és megbízhatósági technológiái megőrzik a felhasználó biztonságát, és a megszakítás nélküli böngészés élményét kínálják. Együttműködési képesség: A számítógép grafikus hardverének kihasználására kialakított modern webes szabványok és a HTML5 támogatása nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy ugyanaz a jelölő az egész interneten használható, hanem a Windows és az Internet Explorer 9 integrációja gyorsabb működést és gazdagabb élményt is eredményez.
    http://windows.microsoft.com/hu-HU/internet-explorer/products/ie/home
  • Internet Explorer 9 Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB982861)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, választható frissítés
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Választható frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 662 KB
    • Választható frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 680 KB
    • Választható frissítés a Windows Server 2008 vagy Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 18 392 KB
    • Választható frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 36 100 KB
    Ismertető:
    A Windows Internet Explorer 9 böngészőben a webhelyek és alkalmazások úgy jelennek meg, és úgy működnek, mint a Windows minden előnyének kihasználására képes Windows-alkalmazások. Gyors: Az Internet Explorer 9 minden tekintetben gyors. A Windows rendszeren keresztül a számítógép hardvereiben rejlő lehetőségek teljes kiaknázására tervezett Internet Explorer 9 böngészőben megjelenő tartalom gazdag grafikus élményt nyújt, és miközben lenyűgözi érzékszerveit, a webhelyek és webes alkalmazások ugyanolyan gyorsan válaszolnak és reagálnak, mint a számítógépen telepített natív alkalmazások. Letisztult: Az Internet Explorer letisztult felülete a felhasználó kedvenc webhelyeire helyezi a hangsúlyt, a megnövelt ablakban pedig még szebben jelenhetnek meg a webhelyek. A Windows 7 rendszerrel megvalósított intuitív és zökkenőmentes integráció egyetlen kattintásnyi közelségbe helyezi a közvetlenül a tálcára rögzített webalkalmazásokat. Megbízható: Az Internet Explorer megbízható út az internethez, mivel nagy teljesítményű, beépített biztonsági, adatvédelmi és megbízhatósági technológiái megőrzik a felhasználó biztonságát, és a megszakítás nélküli böngészés élményét kínálják. Együttműködési képesség: A számítógép grafikus hardverének kihasználására kialakított modern webes szabványok és a HTML5 támogatása nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy ugyanaz a jelölő az egész interneten használható, hanem a Windows és az Internet Explorer 9 integrációja gyorsabb működést és gazdagabb élményt is eredményez.
    http://windows.microsoft.com/hu-HU/internet-explorer/products/ie/home
  • Internet Explorer 9 Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB982861)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági összegző frissítőcsomagok
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Katalóguson keresztül elérhető frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 662 KB
    • Katalóguson keresztül elérhető frissítés a Windows 7 x64 vagy Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 680 KB
    • Katalóguson keresztül elérhető frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 18 392 KB
    • Katalóguson keresztül elérhető frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazáshoz: ~ 36 100 KB
    Ismertető:
    A Windows Internet Explorer 9 böngészőben a webhelyek és alkalmazások úgy jelennek meg, és úgy működnek, mint a Windows minden előnyének kihasználására képes Windows-alkalmazások. Gyors: Az Internet Explorer 9 minden tekintetben gyors. A Windows rendszeren keresztül a számítógép hardvereiben rejlő lehetőségek teljes kiaknázására tervezett Internet Explorer 9 böngészőben megjelenő tartalom gazdag grafikus élményt nyújt, és miközben lenyűgözi érzékszerveit, a webhelyek és webes alkalmazások ugyanolyan gyorsan válaszolnak és reagálnak, mint a számítógépen telepített natív alkalmazások. Letisztult: Az Internet Explorer letisztult felülete a felhasználó kedvenc webhelyeire helyezi a hangsúlyt, a megnövelt ablakban pedig még szebben jelenhetnek meg a webhelyek. A Windows 7 rendszerrel megvalósított intuitív és zökkenőmentes integráció egyetlen kattintásnyi közelségbe helyezi a közvetlenül a tálcára rögzített webalkalmazásokat. Megbízható: Az Internet Explorer megbízható út az internethez, mivel nagy teljesítményű, beépített biztonsági, adatvédelmi és megbízhatósági technológiái megőrzik a felhasználó biztonságát, és a megszakítás nélküli böngészés élményét kínálják. Együttműködési képesség: A számítógép grafikus hardverének kihasználására kialakított modern webes szabványok és a HTML5 támogatása nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy ugyanaz a jelölő az egész interneten használható, hanem a Windows és az Internet Explorer 9 integrációja gyorsabb működést és gazdagabb élményt is eredményez.
    http://windows.microsoft.com/hu-HU/internet-explorer/products/ie/home
  • Az Internet Explorer 9 nyelvi csomagjai a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB982861)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Választható telepítés és katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazás nyelvi csomagjaihoz: ~ 839 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazás nyelvi csomagjaihoz: ~ 856 KB
    • Frissítés a Windows Vista, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazás nyelvi csomagjaihoz: ~ 902 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 9 alkalmazás nyelvi csomagjaihoz: ~ 919 KB
    Ismertető:
    Az Internet Explorer 9 nyelvi csomagjai nyelvspecifikus erőforrásfájlokat telepítenek, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy az Internet Explorer 9 felhasználói felületét más támogatott nyelven jelenítsék meg. Ez a frissítés a Windows rendszerben telepített összes támogatott nyelvhez telepíti az Internet Explorer 9 megfelelő nyelvi csomagját. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://windows.microsoft.com/hu-HU/windows-vista/How-do-I-get-additional-language-files

2011. március 15., kedd

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban

  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)
    • Az automatikus frissítési szolgáltatásban fontosként közzétett csomagok egy ismert probléma elhárítása érdekében frissültek.
    • A szoftvercsomagok változtak, a bináris fájlok azonban nem.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    A Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke:
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

2011. március 8., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-015: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB2479943)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Vista és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 999 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2264 KB
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 476 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 1037 KB
    • Frissítés Windows XP x64 rendszerhez: ~ 940 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 680 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-015
  • MS11-015: Biztonsági frissítés a Windows Vista rendszerhez (KB2494132)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése: ~ 695 KB
    • A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése, x64-alapú változat: ~ 1437 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-015
  • MS11-015: Biztonsági frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú változatának 2. összegző frissítőcsomagjához (KB2502898)

    Nyelv: Kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú kiadásának 2. összegző frissítőcsomagjához: ~ 758 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-015
  • MS11-017: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2481109)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és a Windows Vista MS09-044 (KB956744) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1044 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2861 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 2165 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1651 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4934 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1618 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-017
  • MS11-017: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB2483614)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Vista és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1384 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2587 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3566 KB
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 1400 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 2722 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 2098 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-017
  • MS11-017: Biztonsági frissítés a Windows XP rendszerhez (KB2483618)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS09-044 (KB958469) jelű frissítés Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 892 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-017
  • MS11-017: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez (KB2483619)

    Nyelv: Angol
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 759 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-017

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2505438)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 788 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1608 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 2402 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2505438/hu
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. március (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. március (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP és Microsoft Windows 2000 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP és Microsoft Windows 2000
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    Az Internet Explorer böngésző nélküli verzió frissítése:
    • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP és Windows 2000 rendszerhez: ~ 12 502 KB
    • Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 x64, Windows Vista x64, Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerhez: ~ 12 987 KB
    • Frissítés a Windows Internet Explorer 7 Dynamic Installer és a Windows Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 12 502 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. március] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. március]: ~ 2215 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. március]: ~ 2218 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Szervizcsomagok
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows 7 Service Pack 1: ~ 563 935 KB
    • Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú rendszerekhez: ~ 947 070 KB
    • Windows Server 2008 R2 Service Pack 1, x64-alapú változat: ~ 947 070 KB
    Ismertető:
    A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 Service Pack 1 szervizcsomagja minden korábban megjelent frissítést tartalmaz. A kiadási megjegyzések dokumentumában további információt talál.
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban

  • A Windows Server Update Services 3.0 SP2 dinamikus telepítője a Kiszolgálókezelő alkalmazás x64-alapú kiadásához (KB972493)
    • Észlelési logika módosítása.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    A Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke:
    http://support.microsoft.com/kb/972493 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. február 28., hétfő

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban

  • MS11-011: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2393802)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    http://support.microsoft.com/kb/2393802/hu

2011. február 22., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2387530)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 192 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 401 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2387530 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez (KB972813)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Nem kötelező telepítés
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: A Windows 7 Service Pack 1 Ultimate nyelvi csomagjai
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Arab nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 70 121 KB
    • Arab nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 53 656 KB
    • Bolgár nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 51 839 KB
    • Bolgár nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 42 674 KB
    • Egyszerűsített kínai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 174 587 KB
    • Egyszerűsített kínai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 151 303 KB
    • Hagyományos kínai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 196 504 KB
    • Hagyományos kínai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 121 747 KB
    • Horvát nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 57 370 KB
    • Horvát nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 48 392 KB
    • Cseh nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 68 687 KB
    • Cseh nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 56 272 KB
    • Dán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 62 428 KB
    • Dán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 50 717 KB
    • Holland nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 66 250 KB
    • Holland nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 54 419 KB
    • Angol nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 171 511 KB
    • Angol nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 163 311 KB
    • Észt nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 49 160 KB
    • Észt nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 40 448 KB
    • Finn nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 67 554 KB
    • Finn nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 55 618 KB
    • Francia nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 108 720 KB
    • Francia nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 96 280 KB
    • Német nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 129 474 KB
    • Német nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 117 165 KB
    • Görög nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 67 752 KB
    • Görög nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 54 493 KB
    • Héber nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 58 618 KB
    • Héber nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 46 550 KB
    • Magyar nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 65 190 KB
    • Magyar nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 53 164 KB
    • Olasz nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 63 259 KB
    • Olasz nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 51 555 KB
    • Japán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 129 343 KB
    • Japán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 105 349 KB
    • Koreai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 85 571 KB
    • Koreai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 60 138 KB
    • Lett nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 46 144 KB
    • Lett nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 37 301 KB
    • Litván nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 50 830 KB
    • Litván nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 41 920 KB
    • Norvég nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 69 485 KB
    • Norvég nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 58 003 KB
    • Lengyel nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 70 113 KB
    • Lengyel nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 57 840 KB
    • Brazíliai portugál nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 66 474 KB
    • Brazíliai portugál nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 frissítéshez: ~ 54 207 KB
    • Portugáliai portugál nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 66 445 KB
    • Portugáliai portugál nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 frissítéshez: ~ 54 504 KB
    • Román nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 55 679 KB
    • Román nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 47 046 KB
    • Orosz nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 70 746 KB
    • Orosz nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 57 141 KB
    • Latin betűs szerb nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 59 626 KB
    • Latin betűs szerb nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 50 585 KB
    • Szlovák nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 50 611 KB
    • Szlovák nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 41 912 KB
    • Szlovén nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 50 272 KB
    • Szlovén nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 41 333 KB
    • Spanyol nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 114 156 KB
    • Spanyol nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 102 191 KB
    • Svéd nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 66 331 KB
    • Svéd nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 54 450 KB
    • Thai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 52 211 KB
    • Thai nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 43 283 KB
    • Török nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 59 401 KB
    • Török nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 47 570 KB
    • Ukrán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú változatához: ~ 53 433 KB
    • Ukrán nyelvi csomag a Windows 7 Service Pack 1 rendszerhez: ~ 44 347 KB
    Ismertető:
    A nyelvi csomag telepítése után a Windows 7 rendszer megjelenítési nyelvét az adott nyelvi csomagnak megfelelően módosíthatja. A kívánt megjelenítési nyelv a Vezérlőpult Óra, nyelv és terület kategóriájában állítható be.
    http://support.microsoft.com/kb/2483139 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2484033)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 343 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 876 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1139 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2484033/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2488113)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 161 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 332 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 492 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. Ez a frissítés megszünteti a Windows néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémáját. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. A Tudásbázis kapcsolódó cikkében további információt talál. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2488113/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2498472)

    Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 1957 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 4493 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. Ez a frissítés megszünteti a Windows néhány teljesítménnyel kapcsolatos és megbízhatósági problémáját. A frissítés telepítésével jobb teljesítményt és válaszsebességet érhet el bizonyos szituációkban. A Tudásbázis kapcsolódó cikkében további információt talál. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2498472 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A System Update Readiness Tool eszköz a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB947821) [2011. február]

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Felváltott frissítések: A Windows 7, a Windows Server 2008 R2, a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez kiadott (KB947821) jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • A Windows 7 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 103 023 KB
    • Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 159 692 KB
    • A Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 41 342 KB
    • A Windows Server 2008 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 80 246 KB
    • A Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 41 342 KB
    • A Windows Server 2008 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 108 757 KB
    • A Windows Vista rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 101 430 KB
    • A Windows Vista x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2011. februári] frissítése: ~ 139 428 KB
    Ismertető:
    Erre az eszközre a Windows frissítéskezelési tárának inkonzisztenciája miatt van szükség, ami később meghiúsíthatja a frissítések, szervizcsomagok és szoftverek sikeres telepítését. Az eszköz ellenőrzi a számítógépet, és ha talál inkonzisztenciákat, megpróbálja feloldani azokat.
    http://support.microsoft.com/kb/947821/hu
  • A Windows Server 2008 R2 és a Windows 7 Service Pack 1 szervizcsomagja (KB976932)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések
    Besorolás: Szervizcsomagok
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows 7 Service Pack 1: ~ 563 935 KB
    • Windows 7 Service Pack 1 x64-alapú rendszerekhez: ~ 947 070 KB
    • Windows Server 2008 R2 Service Pack 1, x64-alapú változat: ~ 947 070 KB
    Ismertető:
    A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 Service Pack 1 szervizcsomagja minden korábban megjelent frissítést tartalmaz. A kiadási megjegyzések dokumentumában további információt talál.
    http://support.microsoft.com/kb/976932/hu

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS10-077: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2160841)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    2160841 MS10-077: A .NET-keretrendszer biztonsági rése távolról végrehajtott kódfuttatást tehet lehetővé
  • MS10-070: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2416472)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    2416472 MS10-070: A Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevő biztonsági frissítése Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista, Windows Server 2008, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Windows PowerShell 2.0 és WinRM 2.0 összetevő a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerekhez (KB968930)
    • Frissültek a csomag Windows Vista és Windows Server 2008 rendszerre vonatkozó alkalmazhatósági információi, így a frissítés minden nyelv esetén megjelenik.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést esetleg újra kell telepíteni.
    A Windows Management Framework összetevőről további információt talál az alábbi weblapon:
    http://support.microsoft.com/kb/968930 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez (KB971029)
    • Módosult a frissítés Windows Update szolgáltatásbeli besorolása.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    971029 A Windows automatikus lejátszási funkciójának frissítése
  • Frissítés a Windows 7 rendszerhez (KB971033)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    971033 Frissítés a Windows aktiválási technológiáihoz
  • A Windows Server Update Services 3.0 SP2 dinamikus telepítője a Kiszolgálókezelő alkalmazás x64-alapú kiadásához (KB972493)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    971033 Frissítés a Windows aktiválási technológiáihoz
  • A Microsoft .NET-keretrendszer 4 ügyfélprofilja Windows 7 rendszerhez (KB982670)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    982670 A .NET-keretrendszer 4 Client Profile letölthető a Windows Update webhelyről
  • Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevő a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB982671)
    • Módosultak a metaadatok.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    982671 A .NET-keretrendszer 4 letölthető a Windows Update webhelyről

2011. február 8., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-003: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2482017)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows 7, Windows Vista, Windows XP
    • Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows 2003
    Felváltott frissítések: Az MS10-090 (KB2416400) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows XP

    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4255 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 6 alkalmazáshoz: ~ 25 465 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 934 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3937 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 7828 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 18 608 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 15 324 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9289 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 7 alkalmazáshoz: ~ 48 500 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 38 454 KB
    • Frissítés a Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 11 355 KB
    • Frissítés a Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 23 564 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 28 031 KB
    • Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 alkalmazáshoz: ~ 9652 KB
    • Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 507 KB
    • Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 507 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9639 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés az x64 alapú Windows Server 2008 és az x64 alapú Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 18 915 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 507 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 506 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 42 716 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9293 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz : ~ 9289 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés az Itanium-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz : ~ 48 499 KB
    • Összesítő biztonsági frissítés a Windows Server 2003 x64 vagy Windows XP x64 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz : ~ 38 453 KB

    Ismertető:
    Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-003
  • MS11-004: Biztonsági frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2489256)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 193 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 220 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 359 KB
    • Az IIS FTP 7.0 frissítése a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez: ~ 176 KB
    • Az IIS FTP 7.5 frissítése a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez: ~ 156 KB
    • Az IIS FTP 7.0 frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista x64-alapú változatához: ~ 211 KB
    • Az IIS FTP 7.5 frissítése a Windows Server 2008 és a Windows Vista x64-alapú változatához: ~ 189 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-004
  • MS11-005: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez (KB2478953)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések:
    • Az MS10-068 (KB982000) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    • Az MS10-101 (KB2207559) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren – Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1406 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 6824 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 rendszerhez: ~ 5054 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról nem válaszoló állapotba juttathatják az érintett rendszereket. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-005
  • MS11-006: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2483185)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Felváltott frissítések: Az MS10-046 (KB2286198) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 4475 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 8691 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 7259 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 3172 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 15 126 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 13 170 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 3171 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-006
  • MS11-007: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2485376)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    • Fontos: Windows Server 2003 és Windows XP
    Felváltott frissítések: Az MS10-091 (KB2296199) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 260 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 526 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 734 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 298 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 790 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 578 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 640 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1357 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 873 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 654 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-007
  • MS11-009: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2475792)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Fontos: Windows Embedded Standard 7 és Windows 7
    • Közepes: Windows Server 2008 R2
    Felváltott frissítések:
    • A KB976662 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    • Az MS10-022 (KB981332) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 547 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1232 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1468 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-009
  • MS11-010: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2476687)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 és a Windows XP MS10-011 (KB978037) jelű frissítése
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 508 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1042 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 690 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 511 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-010
  • MS11-011: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2393802)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-047 (KB981852) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 2918 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2918 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 8802 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 3404 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 6540 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 4749 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 2846 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 8276 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 9321 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 2509 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/en-us/security/bulletin/ms11-011
  • MS11-012: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2479628)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-098 (KB2436673) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1168 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1549 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 3083 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1078 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 2871 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1430 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1451 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5655 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 4354 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1451 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-012
  • MS11-013: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2425227)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 305 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 836 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 849 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók a rendszer felhasználóinak tudta nélkül félrevezető műveletet hajthatnak végre, vagy megtévesztően viselkedhetnek. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-013
  • MS11-013: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2478971)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS10-014 (KB977290) jelű frissítés Windows Server 2003 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 735 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 1795 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1440 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 637 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-013
  • MS11-014: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2478960)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Felváltott frissítések: Az MS08-002 (KB943485) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 871 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 2628 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 1461 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 830 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-014

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Platformfrissítési kiegészítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2117917)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Platformfrissítési kiegészítés a Windows Server 2008 és a Windows Vista rendszerhez: ~ 6159 KB
    • Platformfrissítési kiegészítés az x64 alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 13 252 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2117917 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2454826)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 rendszerhez: ~ 10 168 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. illetve javítja a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 grafikus alrendszerének, XPS-összetevőinek és Multimédia alaprendszerének teljesítményét és funkcionalitását. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2454826/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2467023)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 5807 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 11 200 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2467023 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2487426)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 128 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 153 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2487426 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows 7 rendszerhez (KB2502285)
    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 529 KB
    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/KB/2502285 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. február (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. február (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. február: ~ 12 369 KB
    • Az Internet Explorer böngésző nélküli verzió frissítése:
      • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. február: ~ 12 369 KB
      • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. február: ~ 12 832 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. február] (KB905866)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrőhöz [2011. február]: ~ 2215 KB
    • Frissítés a Windows Mail levélszemétszűrő x64-alapú rendszerekhez készült változatához [2011. február]: ~ 2218 KB
    Ismertető:
    A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött e-mail üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/905866 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez (KB971029)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A KB967715 jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 7587 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 8428 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 13 669 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 3066 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 14 440 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 12 624 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 3246 KB
    Ismertető:
    A frissítést telepítve az Automatikus lejátszás párbeszédpanelen az automatikusan futó elemeket a CD- és a DVD-meghajtókra korlátozhatja. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/971029/hu

Változások a nem biztonsági jellegű tartalomban:

  • Frissítés a Windows 7 rendszerhez (KB2454826)
    • A csomagok egy ismert probléma elhárítása érdekében frissültek.
    • A csomagok és a bináris fájlok egyaránt módosításon estek át.
    • A frissítést újra kell telepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    2454826 Megjelent egy teljesítmény- és működésbeli frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez
  • Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült Internet Explorer 8 (KB944036)
    • A csomagok a legutóbbi összegző biztonsági frissítéseknek megfelelően frissültek.
    • A szoftvercsomagok változtak, a bináris fájlok azonban nem.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    944036 A Windows Internet Explorer 8 elérhetősége (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. január 25., kedd

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Belső Windows-adatbázis Service Pack 4 (KB2463332)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Szervizcsomagok
    Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez kiadott KB955706 jelű frissítés
    Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Belső Windows-adatbázis Service Pack 4, x64-alapú változat: ~ 44 441 KB
    • Belső Windows-adatbázis Service Pack 4: ~ 41 575 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés a belső Windows-adatbázist (WYukon) frissíti, amelyet a Windows-összetevők (Windows SharePoint Services, Windows Server Update Services, Active Directory tartalomvédelmi szolgáltatások, a Windows rendszererőforrás-kezelő és az UDDI-szolgáltatások) használnak. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2463332 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
  • Frissítés a Windows Home Server rendszerhez (KB981089)

    Nyelv: Kínai (egyszerűsített), kínai (hagyományos), angol, francia, német, olasz, japán, spanyol
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update és automatikus frissítési szolgáltatás
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Windows Home Server frissítés: ~ 22 435 KB

    Ismertető:
    A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows Home Server rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/981089 (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)

2011. január 11., kedd

Biztonsággal kapcsolatos új tartalom

  • MS11-001: Biztonsági frissítés a Windows Vista rendszerhez (KB2478935)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Fontos
    Érintett rendszerek: Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Vista rendszerhez: ~ 884 KB
    • Frissítés Windows Vista x64 rendszerhez: ~ 967 KB Ismertető:

    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-001
  • MS11-002: Biztonsági frissítés a Windows XP rendszerhez (KB2419632)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás: Kritikus
    Érintett rendszerek: Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 1038 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-002
  • MS11-002: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2419635)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: A Windows XP x64-alapú változatai
    • Fontos: Windows Server 2003
    Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1104 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 4462 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 3114 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-002
  • MS11-002: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2419640)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Biztonsági frissítések
    Veszélyességi besorolás:
    • Kritikus: Windows 7, Vista
    • Fontos: Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2
    Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 878 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1966 KB
    • Frissítés a Windows 7 Service Pack 1 kiadásra jelölt verziójú rendszerhez: ~ 582 KB
    • Frissítés a Windows 7 Service Pack 1 kiadásra jelölt verziójú, x64-alapú rendszerhez: ~ 1296 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 2496 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 835 KB
    • Frissítés az Itanium-alapú számítógépekhez készült Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 2312 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1744 KB
    Ismertető:
    Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft vállalat által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms11-002

Nem biztonsági jellegű új tartalom

  • Frissítés a Windows rendszerhez (KB2264107)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: WSUS
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Felváltott frissítések: A KB980846 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 541 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1172 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 1512 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 659 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez: ~ 1642 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 1488 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 891 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez: ~ 5967 KB
    • Frissítés Windows Server 2003 x64 és Windows XP x64 rendszerekhez: ~ 2261 KB
    • Frissítés Windows XP rendszerhez: ~ 863 KB
    Ismertető:
    A frissítés telepítésével biztosítható a DLL-fájlok előzetes betöltésével kapcsolatos biztonsági rések elleni védelem a Windows platformon futó szoftveralkalmazásokban. A frissítés egy olyan új funkciót vezet be, amely nagyobb fokú felügyeletet tesz lehetővé a rendszergazdának afelett, hogy az alkalmazások hogyan töltik be a külső könyvtárakat. Éles környezetben való telepítés előtt a rendszergazdáknak ajánlatos alaposan tesztelni a frissítést. A frissítés hatására történő változásokról és a frissítés megfelelő konfigurálásáról olvassa el a jelen letöltéshez kapcsolódó Tudásbázis-cikket. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2264107/hu
  • Frissítés a Windows 7 rendszerhez (KB2454826)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági frissítések
    Érintett rendszerek: Windows 7
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 4892 KB
    • Frissítés Windows 7 x64 rendszerhez: ~ 10 179 KB
    Ismertető:
    Ez a frissítés megbízhatóbbá teszi a rendszer működését. illetve javítja a Windows 7 grafikus alrendszerének, XPS-összetevőinek és Multimédia alaprendszerének teljesítményét és funkcionalitását. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
    http://support.microsoft.com/kb/2454826/hu
  • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. január (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2011. január (KB890830)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős kumulatív frissítés
    Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
    Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Az Internet Explorer böngésző nélküli verzió frissítése:
      • A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2011. január: ~ 11 469 KB
      • Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2011. január: ~ 12 369 KB
      • Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2011. január: ~ 12 832 KB
    Ismertető:
    A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltá. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a Microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
    http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
  • Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB976902)

    Nyelv: Mind
    Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
    Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
    Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
    Hozzávetőleges fájlméretek:
    • Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 4532 KB
    • Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 10 728 KB
    • Frissítés Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez: ~ 14 856 KB
    Ismertető:
    A frissítés telepítése lehetővé teszi a jövőbeli frissítések sikeres telepítését a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 összes kiadásán. Előfordulhat, hogy a kijelölt jövőbeli frissítések telepítéséhez telepítenie kell ezt a frissítést. A frissítés a telepítés után nem távolítható el.
    http://support.microsoft.com/kb/976902/hu

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban:

  • MS10-090: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2416400)
    • A helyettesítési metaadatok frissültek.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    2416400 MS10-090: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer programhoz

2011. január 4., kedd

Változások a biztonsággal kapcsolatos tartalomban

  • MS10-090: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer alkalmazáshoz (KB2416400)
    • A helyettesítési metaadatok frissültek.
    • A bináris fájlok nem változtak.
    • A frissítést nem kell újratelepíteni.
    További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
    2416400 MS10-090: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer programhoz

Hivatkozások

A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2010. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
2492172 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2010. évi tartalmi változások (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2009. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
979198 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2009. évi tartalmi változások
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2008. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
961825 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2008. évi tartalmi változások
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2007. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
947503 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2007. évi tartalmi változások ismertetése
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2006. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
930858 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2006. évi tartalmi változások ismertetése
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2005. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
918043 A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2005. évi tartalmi változások ismertetése
Megjegyzés: Ez egy „GYORS KÖZZÉTÉTELŰ” cikk, amelyet maga Microsoft támogatási csoportja készített. A benne fogalt információkat a jelentkező problémákra válaszul, az adott állapotukban biztosítjuk. Az anyagok a közzétételük gyorsaságából következően tartalmazhatnak sajtóhibákat, illetve külön értesítés nélkül bármikor átdolgozáson eshetnek át. További tudnivalók olvashatók a felhasználási feltételek között.

Tulajdonságok

Cikk azonosítója: 2662694 - Utolsó ellenőrzés: 2012. január 13. - Verziószám: 2.0
Kulcsszavak: 
kbsecurity kbinfo KB2662694
A Microsoft tudásbázisban szolgáltatott információkat "az adott állapotban", bárminemű szavatosság vagy garancia nélkül biztosítjuk. A Microsoft kizár mindennemű, akár kifejezett, akár vélelmezett szavatosságot vagy garanciát, ideértve a forgalomképességre és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó szavatosságot is. A Microsoft Corporation és annak beszállítói semmilyen körülmények között nem felelősek semminemű kárért, így a közvetlen, a közvetett, az üzleti haszon elmaradásából származó vagy speciális károkért, illetve a kár következményeként felmerülő költségek megtérítéséért, még abban az esetben sem, ha a Microsoft Corporationt vagy beszállítóit az ilyen károk bekövetkeztének lehetőségére figyelmeztették. Egyes államok joga nem teszi lehetővé bizonyos károkért a felelősség kizárását vagy korlátozását, ezért a fenti korlátozások az ön esetében esetleg nem alkalmazhatók.

Visszajelzés küldése

Contact us for more help

Contact us for more help
Connect with Answer Desk for expert help.
Get more support from smallbusiness.support.microsoft.com