A Microsoft Windows kártevő-eltávolító eszköz elősegíti az adott, gyakori kártevő szoftverek eltávolítását a Windows támogatott verzióit futtató számítógépekről

A következőkre vonatkozik: Microsoft Windows XP ProfessionalMicrosoft Windows XP Home EditionWindows Server 2008 Standard Részletek megjelenítése

Összefoglaló


A Microsoft Windows kártevő-eltávolító eszközével kártevők távolíthatók el Windows 8, Windows Server 2012, Windows 7, Windows Vista, Windows Server 2003, Windows Server 2008 és Windows XP rendszerű számítógépekről.

A Microsoft havonta kiadja a kártevő-eltávolító eszköz új verzióját. A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeres bizonyos, széles körben elterjedt kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt a fertőzések eltávolításához.

A jelen cikk információt tartalmaz arról, hogy ez az eszköz miben különbözik a többi vírusellenőrző terméktől, ismerteti az eszköz letöltését és futtatását, valamint leírja, hogy mi történik, amikor az eszköz kártevőt talál a számítógépen. A tapasztalt felhasználóknak szóló részben rendszergazdáknak szóló információk, illetve a kártevő-eltávolító eszköz kezelésével és futtatásával kapcsolatos tudnivalók olvashatók.

Megjegyzés: A Microsoft támogatási életciklusokra vonatkozó irányelveinek megfelelően a Windows kártevő-eltávolító eszközét 2010. július 13. után többé nem ajánlja fel a rendszer a Windows 2000-alapú rendszereken. Ez a dátum egybeesik a Windows 2000 rendszer kibővített támogatási időszakának végével. A támogatási életciklusokra vonatkozó irányelvekről további információt a Microsoft támogatási életciklus webhelyen talál.

A Microsoft kártevő-eltávolító eszköz és az egyéb víruskereső termékek közötti különbségek

A megoldási javaslat mutatásához/elrejtéséhez kattintson ide


A Microsoft kártevő-eltávolító eszköze nem helyettesíti a víruskereső programokat. Az eszköz kifejezetten a fertőzést követő eltávolításra szolgál. Ezért határozottan ajánlott egy új kiadású víruskereső terméket telepíteni, illetve használni.

A Microsoft kártevő-eltávolító eszköz három fő szempontból különbözik a víruskereső termékektől:
  • Az eszközzel egy már megfertőződött számítógépről távolíthat el kártevőket. A víruskereső termékek letiltják a kártevő futását a számítógépen. A fertőzést követő eltávolításnál sokkal fontosabb annak megakadályozása, hogy kártevők futhassanak a számítógépen.
  • Az eszköz csak bizonyos, elterjedtebb kártevők eltávolítására alkalmas, melyek a manapság létező összes kártevőnek csak egy kisebb csoportját jelentik.
  • Az eltávolítóeszköz az aktív kártevők észlelésére és eltávolítására szolgál. Az aktív kártevő az aktuálisan a számítógépen futó kártevő. Az eszköz nem távolítja el a nem futó kártevőket. Ezt a feladatot a víruskereső termékek végzik el.
A számítógép védelméről a Microsoft biztonsági központ webhelyen talál további információkat.


Megjegyzés: A Microsoft kártevő-eltávolító eszköz kizárólag a kártevők, például vírusok, férgek és trójai programok észlelésére és eltávolítására szolgál. kémprogramok eltávolítására nem alkalmas. A Microsoft Security Essentials segítségével azonban észlelheti és eltávolíthatja a kémprogramokat. A Microsoft kártevő-eltávolító eszközének telepítésekor nem kell letiltania vagy eltávolítania a saját víruskereső programjait. Ha azonban a víruskereső program elterjedt kártevővel fertőzött számítógépen fut, elképzelhető, hogy a víruskereső program észleli a kártevőt és megakadályozza, hogy az eltávolítóeszköz a futása során eltávolítsa azt. Ilyen esetben a víruskereső programmal távolítsa el a kártevőt.

Mivel a kártevő-eltávolító eszköz nem tartalmaz vírust vagy férget, az eltávolítóeszköz önmagában nem képes műveletet generálni a víruskereső programban. Ha azonban a kártevő már megfertőzte a számítógépet, mielőtt friss víruskereső program lett telepítve, a víruskereső nem biztos, hogy felismeri ezt a kártevőt, amíg az eszköz meg nem próbálja eltávolítani.

A Microsoft kártevő-eltávolító eszközének letöltése és futtatása

A megoldási javaslat mutatásához/elrejtéséhez kattintson ide


A Microsoft kártevő-eltávolító eszköz Windows 7, Windows Vista, Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszerű számítógépeken tölthető le és futtatható.

Megjegyzés: Az eszköz Microsoft Windows 98, Windows Millennium Edition vagy Microsoft Windows NT 4.0 rendszer esetén nem tölthető le és nem futtatható.

Az eszköz letöltésének és futtatásának a legegyszerűbb módja az automatikus frissítési szolgáltatás bekapcsolása. A szolgáltatás bekapcsolása esetén ugyanis havonta automatikusan megkapja az eszköz aktuális verzióját. Ha be van kapcsolva az automatikus frissítési szolgáltatás, akkor már eddig is minden hónapban megkapta az új verziót. Az eszköz a háttérben fut, kivéve, ha fertőzést talál. Ha nem figyelmeztet fertőzés jelenlétére, az azt jelenti, hogy nem található felhasználói beavatkozást igénylő kártékony szoftver a számítógépen.


Megjegyzés: A Windows XP Service Pack 2 (SP2) rendszerű számítógépeken az automatikus frissítési szolgáltatás alapértelmezés szerint be van kapcsolva.



Ha nem biztos abban, hogy be van-e kapcsolva az automatikus frissítési szolgáltatás, A következő lépesekkel állapíthatja meg, hogy be van-e kapcsolva a szolgáltatás: Kapcsolja be a Windows automatikus frissítési szolgáltatását. A szolgáltatás automatikus bekapcsolásához tanulmányozza az Automatikus javítás szakaszban írtakat. Az automatikus frissítések saját kezű engedélyezésének módját a Kézi javítás szakasz ismerteti.

Automatikus javítás

A probléma automatikus javításához kattintson A probléma javítása hivatkozásra. Ezután kattintson a Futtatás gombra a Fájl letöltése párbeszédpanelen, és kövesse a varázsló lépéseit.
Az Automatikus frissítések szolgáltatás bekapcsolásaAz Automatikus frissítések szolgáltatás kikapcsolása


Megjegyzés: Előfordulhat, hogy a varázsló csak angol nyelven jelenik meg, az automatikus javítás azonban a Windows más nyelvi verzióival is használható.

Megjegyzés: Ha ezt a cikket nem azon a számítógépen tekinti meg, amelyen a problémát tapasztalja, az automatikus javítást mentse egy USB-meghajtóra vagy CD lemezre, és azon a számítógépen futtassa, amelyen a hiba jelentkezik.

Kézi javítás

Az Automatikus frissítések szolgáltatás engedélyezéséhez kövesse a számítógépen futó operációs rendszernek megfelelő lépéseket:
A számítógépen futó rendszerVégrehajtandó lépések:
Windows 7
  1. Kattintson a StartStart gomb gombra, mutasson a Minden program pontra, majd kattintson a Windows Update parancsra.
  2. A bal oldali ablaktáblában kattintson a Beállítások módosítása parancsra.
  3. Jelölje be a Frissítések automatikus telepítése (ajánlott) választógombot.
  4. Az Ajánlott frissítések csoportban jelölje be az Ajánlott frissítések fogadása ugyanúgy, mint a fontos frissítések esetén jelölőnégyzetet, majd kattintson az OK gombra. Ha a rendszer rendszergazdai jelszó megadására vagy megerősítésre kéri, írja be a jelszót, vagy erősítse meg a műveletet. Ugorjon a 3. lépéshez.
Windows Vista
  1. Kattintson a StartStart gomb gombra, mutasson a Minden program pontra, majd kattintson a Windows Update parancsra.
  2. A bal oldali ablaktáblában kattintson a Beállítások módosítása parancsra.
  3. Jelölje be a Frissítések automatikus telepítése (ajánlott) választógombot.
  4. Az Ajánlott frissítések csoportban jelölje be az Ajánlott frissítések felsorolása letöltéskor, telepítéskor vagy frissítési értesítés érkezésekor jelölőnégyzetet, majd kattintson az OK gombra. Ha a rendszer rendszergazdai jelszó megadására vagy megerősítésére kéri, írja be vagy erősítse meg a jelszót. Ugorjon a 3. lépéshez.
Windows XP és Windows Server 2003 esetén
  1. Kattintson a Start menü Vezérlőpult parancsára, majd a Teljesítmény és karbantartás hivatkozásra.
  2. Válassza a Rendszer lehetőséget. Ekkor megjelenik a Rendszertulajdonságok párbeszédpanel.
  3. Az Automatikus frissítések lapon jelölje be az Automatikus (ajánlott) választógombot, majd kattintson az OK gombra.

Videó: Az Automatikus frissítések engedélyezése a Windows 7 rendszeren




Töltse le a kártevő-eltávolító eszközt. Ehhez el kell fogadnia a Microsoft szoftverlicenc-szerződésének feltételeit. A licencfeltételek csak az automatikus frissítési szolgáltatáshoz való első hozzáféréskor jelennek meg.

Megjegyzés: Az egy alkalommal megjelenő licencfeltételek elfogadása után rendszergazdaként történő bejelentkezés nélkül is megkapja a kártevő-eltávolító eszköz jövőbeni verzióit.

Teendők abban az esetben, ha a kártevő-eltávolító eszköz kártékony szoftvert talál

A megoldási javaslat mutatásához/elrejtéséhez kattintson ide


A kártevő-eltávolító eszköz a háttérben fut. Ha az eszköz kártevőt észlel a számítógépen, akkor a következő rendszergazdai bejelentkezéskor megjelenik egy buborék az értesítési területen, hogy felhívja figyelmét az észlelésre.

Teljes átvizsgálás

Ha az eszköz kártevőt talál, kérheti a felhasználót teljes átvizsgálás futtatására. Javasolt elvégezni ezt az átvizsgálást. Teljes körű átvizsgáláskor először egy gyors keresést, majd egy teljes körű keresést hajt végre az eszköz a számítógépen, függetlenül attól, hogy a gyors keresés során fedezett-e fel kártevőt. Ez órákig is eltarthat, mert átvizsgál minden állandó és cserélhető meghajtót. A csatlakoztatott hálózati meghajtókat azonban nem ellenőrzi.

Kártékony fájlok eltávolítása

Ha a kártevő módosított (megfertőzött) egyes fájlokat a számítógépen, az eszköz rákérdez arra, hogy el kívánja-e távolítani a kártevőket a fertőzött fájlokból. Ha a kártevő megváltoztatta a böngészőprogram beállításait, lehet, hogy az eszköz automatikusan olyan kezdőlapot állít be, amelyen a módosított beállítások visszaállításának módja olvasható.

Megadhatja, hogy csak egyes fájlokat vagy az összes fertőzött fájlt kívánja-e vírusmentesíteni. Előfordulhat, hogy a folyamat adatvesztést okoz, és az eszköz esetleg nem képes a fájlokat a fertőzés előtti, eredeti állapotba visszaállítani.

Egyes kártevők eltávolításának befejezéséhez az eltávolítóeszköz kérheti a számítógép újraindítását, illetve saját kezűleg végrehajtott lépéseket kérhet. Az eltávolításhoz egy naprakész víruskereső program szükséges.

Fertőzöttségi információk jelentése a Microsoft felé

Ha kártékony szoftvert vagy hibát észlel, a kártevő-eltávolító eszköz elküldi az ezzel kapcsolatos alapvető információkat a Microsoft részére. Az információt a vírusok elterjedtségének nyomon követésére fogják használni. A jelentés nem tartalmaz személyes azonosításra alkalmas adatokat a felhasználóval vagy a számítógéppel kapcsolatban.

A kártevő-eltávolító eszköz eltávolítása

A megoldási javaslat mutatásához/elrejtéséhez kattintson ide




A kártevő-eltávolító eszköz nem használ telepítőt. Futtatásakor az eltávolítóeszköz általában létrehoz egy véletlenszerűen elnevezett ideiglenes könyvtárat a számítógép gyökérmeghajtóján. Ez a könyvtár számos fájlt tartalmaz, köztük az Mrtstub.exe fájlt. A mappát az eszköz futásának befejezése után vagy a számítógép következő indításakor a rendszer általában automatikusan törli. Előfordulhat azonban, hogy a mappa nem törölhető automatikusan. Ilyen esetben a mappa manuálisan törölhető. Ennek a műveletnek nincs káros hatása a számítógépre.

Támogatás igénybevétele

Segítség a Windows rendszerű számítógépek vírusok és kártevők elleni védelméhez: Vírus- és biztonsági megoldásközpont
Biztonsági megoldások informatikai szakemberek számára: TechNet biztonsági hibaelhárítás és támogatás
Frissítések telepítése: Támogatás a Microsoft Update szolgáltatáshoz
A saját országnak megfelelő helyi támogatás: Nemzetközi támogatás.

További információk tapasztalt felhasználóknak


Click here to show/hide solution


A Microsoft letöltőközpontja
A kártevő-eltávolító eszköz központi telepítése vállalati környezetben
A kártevő-eltávolító eszköz futtatásának előfeltételei
Támogatott parancssori kapcsolók
Használati tudnivalók és kibocsátási információk
Jelentésküldő összetevő
Lehetséges eredmények
Gyakori kérdések a kártevő-eltávolító eszközről

Ebben a részben tapasztalt számítógép-felhasználóknak szóló információk szerepelnek. Ha nem kíván önállóan próbálkozni a leírt speciális hibaelhárítási módszerekkel, kérjen segítséget, vagy forduljon a terméktámogatási szolgálathoz. A Microsoft terméktámogatási szolgálattal való kapcsolatfelvételről a Microsoft támogatás webhelyén tájékozódhat.

A Microsoft letöltőközpontja



A kártevő-eltávolító eszköz letölthető manuálisan a Microsoft letöltőközpontjából.

A következő fájlok letölthetők a Microsoft letöltőközpontjából:

32 bites x86 alapú rendszerekhez:


Letöltés Az x86 alapú kártevő-eltávolító csomag letöltése


64 bites x64 alapú rendszerekhez:


Letöltés Az x64 alapú kártevő-eltávolító csomag letöltése

 Kiadás dátuma: 2015. február 10.

A Microsoft terméktámogatási fájljainak letöltéséről a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat a cikk számára kattintva:
119591 Microsoft terméktámogatási fájlok beszerzése az online szolgáltatások segítségével
A Microsoft a kiadás napján rendelkezésre álló legújabb víruskereső szoftverrel ellenőrizte a fájl vírusmentességét. A fájlt biztonságos kiszolgálók tárolják, megakadályozva annak jogosulatlan módosítását.

A kártevő-eltávolító eszköz központi telepítése vállalati környezetben

A rendszergazdák a Microsoft Tudásbázis következő cikkében tájékozódhatnak az eszköz telepítéséről vállalati környezetben:
891716 A Microsoft Windows kártevőket eltávolító eszközének telepítése vállalati környezetben
A cikk a Microsoft Systems Management Server (SMS), a Microsoft Software Update Services (SUS) és a Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközre vonatkozó információt tartalmaz.

A kártevő-eltávolító eszköz futtatásának előfeltételei

Ha külön nincs feltüntetve, a jelen szakasz információi a kártevő-eltávolító eszköz összes letöltési és futtatási módjára érvényesek:
  • Microsoft Update
  • Windows Update
  • Automatikus frissítés
  • A Microsoft letöltőközpontja
  • A kártevő-eltávolító eszköz webhelye a Microsoft.com oldalon
Az eltávolítóeszköz futtatásához a következő feltételek szükségesek:
  • A számítógépen Windows 7, Windows Vista, Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszernek kell futnia.
  • A számítógépre a Rendszergazdák csoport tagjaként kell bejelentkeznie. Ha bejelentkezési fiókja nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel, az eszköz kilép. Ha az eszköz futtatása nem csendes módban történik, egy párbeszédpanel jelenik meg a hiba leírásával.
  • Ha az eszköznek már több, mint 60 napja létezik újabb verziója, egy párbeszédpanel jelenik meg az eszköz legújabb verziójának letöltésére vonatkozó figyelmeztetéssel.

Támogatott parancssori kapcsolók

A kártevő-eltávolító eszköz a következő négy parancssori kapcsolót támogatja:
KapcsolóFunkció
/Q vagy /quietCsendes mód használata. Ez a beállítás letiltja az eszköz felhasználói felületét.
/?A parancssori kapcsolókat felsoroló párbeszédpanel megjelenítése.
/NFuttatás csak felismerő módban. Ebben a módban a program jelentést ad a kártevőről, de nem távolítja el azt.
/FA számítógép teljes körű átvizsgálásának kényszerítése.
/F:YA számítógép teljes körű átvizsgálásának kényszerítése és a talált fertőzések automatikus eltávolítása.

Használati tudnivalók és kibocsátási információk

Ha a Microsoft Update webhelyről vagy az automatikus frissítési szolgáltatáson keresztül tölti le az eszközt, és az nem talál kártevőt, akkor csendes módban fut a következő alkalommal. Ha az eszköz kártevőt talál a számítógépen, akkor egy rendszergazda legközelebbi bejelentkezésekor megjelenik egy buborék az értesítési területen, amely az észlelésről tájékoztat. Az észleléssel kapcsolatos további információkért kattintson a buborékra.

Ha a Microsoft letöltőközpontjából tölti le, az eszköz a futása során felhasználói felületet jelenít meg. Ha megadja a /Q parancssori kapcsolót, az eszköz csendes módban fut.

Kibocsátási információk

A kártevőket eltávolító eszköz új kiadását minden hónap második keddjén jelentetjük meg. Az eszköz minden verziója észleli és eltávolítja az aktuális, elterjedt kártevőket. A kártevők közé tartoznak a vírusok, a férgek és a trójai programok. A kártevőcsalád elterjedtségének meghatározásához a Microsoft néhány mérőszámot alkalmaz, amelyekhez hozzárendelhető az okozott kár.

A következő táblázat tartalmazza az eszközzel eltávolítható kártevőket. Az eszközzel a kiadás időpontjában ismert minden variáns eltávolítható. A táblázatban látható az eszköz azon verziója is, amelynek szolgáltatásai közé először tartozott a kártevőcsalád észlelése és eltávolítása.

Az eszköz minden kiadása egymásra épül. Az eszköz újabb verziói nem csak az új kártevőcsaládokat, hanem a korábbi kiadásokban foglaltakat is észlelik és eltávolítják. A havonta megjelenő verziók a korábbi verzióval észlelt és eltávolított kártevők új verzióinak ellenőrzésére is használhatók.

A Microsoft Tudásbázis jelen cikke a havonta megjelenő verzió szerint frissülni fog, a vonatkozó cikk száma azonban ugyanaz marad. A fájl neve az új verziónak megfelelően változni fog. A 2005. januári verzió fájlneve például Windows-KB890830-HUN.exe, a 2005. februárié pedig Windows-KB890830-V1.1-HUN.exe.
KártevőcsaládEszköz verziószámaJelenlegi veszélyességi besorolás
Win32/Berbew2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Doomjuice2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Gaobot2005. január (1.0)Közepes
Win32/MSBlast2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Mydoom2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Nachi2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Sasser2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Zindos2005. január (1.0)Alacsony
Win32/Korgo2005. február (1.1)Alacsony
Win32/Netsky2005. február (1.1)Közepes
Win32/Randex2005. február (1.1)Alacsony
Win32/Zafi2005. február (1.1)Alacsony
Win32/Bagle2005. március (1.2)Közepes
Win32/Bropia2005. március (1.2)Alacsony
Win32/Goweh2005. március (1.2)Alacsony
Win32/Sober2005. március (1.2)Közepes
Win32/Sobig2005. március (1.2)Alacsony
Win32/Hackdef**2005. április (1.3)Közepes
Win32/Mimail2005. április (1.3)Alacsony
Win32/Rbot2005. április (1.3)Közepes
Win32/Sdbot2005. május (1.4) Közepes
WinNT/Ispro2005. május (1.4)Alacsony
WinNT/FURootkit2005. május (1.4)Közepes
Win32/Kelvir2005. június (1.5)Alacsony
Win32/Lovgate2005. június (1.5)Alacsony
Win32/Mytob2005. június (1.5)Alacsony
Win32/Spybot2005. június (1.5)Közepes
Win32/Hacty2005. július (1.6)Alacsony
Win32/Optix2005. július (1.6)Alacsony
Win32/Optixpro2005. július (1.6)Alacsony
Win32/Purstiu2005. július (1.6)Alacsony
Win32/Wootbot2005. július (1.6)Alacsony
Win32/Bagz2005. augusztus (1.7)Alacsony
Win32/Dumaru2005. augusztus (1.7)Alacsony
Win32/Spyboter2005. augusztus (1.7)Alacsony
Win32/Zotob.A2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Zotob.B2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Zotob.C2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Zotob.D2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Zotob.E2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Bobax.O2005. augusztus A (1.7.1)Közepes
Win32/Esbot.A2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Rbot.MA2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Rbot.MB2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Rbot.MC2005. augusztus A (1.7.1)Alacsony
Win32/Bobax2005. szeptember (1.8) Közepes
Win32/Esbot2005. szeptember (1.8) Alacsony
Win32/Gael2005. szeptember (1.8) Közepes
Win32/Yaha2005. szeptember (1.8) Alacsony
Win32/Zotob2005. szeptember (1.8) Alacsony
Win32/Antinny2005. október (1.9) Közepes
Win32/Gibe2005. október (1.9) Alacsony
Win32/Mywife2005. október (1.9) Alacsony
Win32/Wukill2005. október (1.9) Közepes
Win32/Bugbear2005. november (1.10) Alacsony
Win32/Codbot2005. november (1.10) Alacsony
Win32/Mabutu2005. november (1.10) Alacsony
Win32/Opaserv2005. november (1.10) Alacsony
Win32/Swen2005. november (1.10) Alacsony
Win32/IRCBot2005. december (1.11)Közepes
Win32/Ryknos2005. december (1.11)Alacsony
WinNT/F4IRootkit2005. december (1.11)Közepes
Win32/Bofra2006. január (1.12)Alacsony
Win32/Maslan2006. január (1.12)Alacsony
Win32/Parite2006. január (1.12)Közepes
Win32/Alcan2006. február (1.13)Közepes
Win32/Badtrans2006. február (1.13)Alacsony
Win32/Eyeveg2006. február (1.13)Alacsony
Win32/Magistr2006. február (1.13)Alacsony
Win32/Atak2006. március (1.14)Alacsony
Win32/Torvil2006. március (1.14)Alacsony
Win32/Zlob2006. március (1.14)Közepes
Win32/Locksky2006. április (1.15)Közepes
Win32/Reatle2006. április (1.15)Alacsony
Win32/Valla2006. április (1.15)Alacsony
Win32/Evaman2006. május (1.16)Alacsony
Win32/Ganda2006. május (1.16)Alacsony
Win32/Plexus2006. május (1.16)Alacsony
Win32/Cissi2006. június (1.17)Alacsony
Win32/Fizzer2006. június (1.17)Alacsony
Win32/Alemod2006. július (1.18)Közepes
Win32/Chir2006. július (1.18)Közepes
Win32/Hupigon2006. július (1.18)Közepes
Win32/Nsag2006. július (1.18)Alacsony
Win32/Banker2006. augusztus (1.19)Közepes
Win32/Jeefo2006. augusztus (1.19)Közepes
Win32/Bancos2006. szeptember (1.20)Közepes
Win32/Sinowal2006. szeptember (1.20) Közepes
Win32/Harnig2006. október (1.21) Alacsony
Win32/Passalert2006. október (1.21) Alacsony
Win32/Tibs2006. október (1.21) Közepes
Win32/Brontok2006. november (1.22) Közepes
Win32/Beenut2006. december (1.23) Alacsony
Win32/Haxdoor2007. január (1.24) Közepes
WinNT/Haxdoor2007. január (1.24) Közepes
Win32/Stration2007. február (1.25)Közepes
Win32/Mitglieder2007. február (1.25)Alacsony
Win32/Alureon2007. március (1.27)Közepes
Win32/Funner2007. április (1.28)Alacsony
Win32/Renos2007. május (1.29)Közepes
Win32/Allaple2007. június (1.30)Közepes
Win32/Busky2007. július (V 1.31)Közepes
Win32/Virut.A2007. augusztus (1.32)Közepes
Win32/Virut.B2007. augusztus (1.32)Közepes
Win32/Zonebac2007. augusztus (1.32)Közepes
Win32/Nuwar2007. szeptember (1.33)Közepes
Win32/RJump2007. október (1.34)Közepes
Win32/ConHook2007. november (1.35) Közepes
Win32/Fotomoto2007. december (1.36)Közepes
Win32/Cutwail2008. január (1.37)Közepes
Win32/Ldpinch2008. február (1.38)Közepes
Win32/Virtumonde2008. március (1.39) Közepes
Win32/Vundo2008. március (1.39) Közepes
Win32/Newacc2008. március (1.39) Közepes
Win32/Oderoor2008. május (1.41)Közepes
Win32/Captiya2008. május (1.41)Közepes
Win32/Corripio2008. június (1.42)Közepes
Win32/Frethog2008. június (1.42) Közepes
Win32/Taterf2008. június (1.42) Közepes
Win32/Storark2008. június (1.42) Közepes
Win32/Tilcun2008. június (1.42) Közepes
Win32/Zuten2008. június (1.42) Közepes
Win32/Ceekat2008. június (1.42) Közepes
Win32/Lolyda2008. június (1.42) Közepes
Win32/Horst2008. július (2.0)Közepes
Win32/Matcash2008. augusztus (2.1) Közepes
Win32/Slenfbot2008. szeptember (2.2)Közepes
Win32/Rustock2008. október (2.3)Közepes
Win32/FakeSecSen2008. november (2.4)Közepes
Win32/Gimmiv2008. november (2.4)Közepes
Win32/FakeXPA2008. december (2.5)Közepes
Win32/Yektel2008. december (2.5)Közepes
Win32/Banload2009. január (2.6)Közepes
Win32/Conficker2009. január (2.6)Magas
Win32/Srizbi2009. február (2.7)Közepes
Win32/Koobface2009. március (2.8)Közepes
Win32/Waledac2009. április (2.9)Közepes
Win32/Winwebsec2009. május (2.10) Közepes
Win32/InternetAntivirus2009. június (2.11)Közepes
Win32/FakeSpypro2009. július (2.12)Közepes
Win32/FakeRean2009. augusztus (2.13)Közepes
Win32/Bredolab2009. szeptember (2.14)Közepes
Win32/Daurso2009. szeptember (2.14)Közepes
Win32/FakeScanti2009. október (3.0)Közepes
Win32/FakeVimes2009. november (3.1)Közepes
Win32/PrivacyCenter2009. november (3.1) Közepes
Win32/Hamweq2009. december (3.2) Közepes
Win32/Rimecud2010. január (3.3) Közepes
Win32/Pushbot2010. február (3.4) Közepes
Win32/Helpud2010. március (3.5) Közepes
Win32/Magania2010. április (3.6) Közepes
Win32/Oficla2010. május (3.7)Közepes
Win32/FakeInit2010. június (3.8)Közepes
Win32/Bubnix2010. július (3.9) Közepes
Win32/Stuxnet2010. augusztus (3.10)Közepes
Win32/CplLnk2010. augusztus (3.10)Közepes
Worm:Win32/Vobfus.gen!A2010. augusztus (3.10)Közepes
Worm:Win32/Vobfus.gen!B2010. augusztus (3.10)Közepes
Worm:Win32/Vobfus.gen!C2010. augusztus (3.10)Közepes
Worm:Win32/Vobfus!dll2010. augusztus (3.10)Közepes
Worm:Win32/Sality.AU2010. augusztus (3.10)Közepes
Virus:Win32/Sality.AU2010. augusztus (3.10)Közepes
Trojan:WinNT/Sality2010. augusztus (3.10)Közepes
Win32/FakeCog2010. szeptember (3.11-es verzió)Közepes
Win32/Vobfus2010. szeptember (3.11-es verzió) Közepes
Win32/Zbot2010. október (3.12-es verzió) Közepes
Win32/FakePAV2010. november (3.13-as verzió)Közepes
Worm:Win32/Sality.AT2010. november (3.13-as verzió)Közepes
Virus:Win32/Sality.AU2010. november (3.13-as verzió)Közepes
Win32/Qakbot2010. december (3.14-es verzió)Közepes
Win32/Lethic2011. január (3.15-ös verzió)Közepes
Win32/Cycbot2011. február (3.16-os verzió)Közepes
Win32/Renocide2011. március (3.17-es verzió)Közepes
Win32/Afcore2011. április (3.18-as verzió) Közepes
Win32/Ramnit2011. május (3.19-es verzió) Közepes
Win32/Rorpian2011. június (3.20-as verzió) Közepes
Win32/Yimfoca2011. június (3.20-as verzió) Közepes
Win32/Nuqel2011. június (3.20-as verzió) Közepes
Win32/Tracur2011. július (3.21-es verzió) Közepes
Win32/Dursg2011. július (3.21-es verzió) Közepes
Win32/FakeSysdef2011. augusztus (3.22-es verzió) Közepes
Win32/Hiloti2011. augusztus (3.22-es verzió) Közepes
Win32/Bamital2011. szeptember (4.0-s verzió)Közepes
Win32/Kelihos2011. szeptember (4.0-s verzió) Közepes
Win32/EyeStye2011. október (4.1-es verzió) Közepes
Win32/Poison2011. október (4.1-es verzió) Közepes
Win32/Dofoil2011. november (4.2-es verzió) Közepes
Win32/Carberp2011. november (4.2-es verzió) Közepes
Win32/Cridex2011. november (4.2-es verzió) Közepes
Win32/Helompy2011. december (4.3-as verzió) Közepes
Win32/Sefnit2012. január (4.4-es verzió) Közepes
Win32/Pramro2012. február (4.5-ös verzió) Közepes
Win32/Fareit2012. február (4.5-ös verzió) Közepes
Win32/Dorkbot2012. március (4.6-os verzió) Közepes
Win32/Hioles2012. március (4.6-os verzió) Közepes
Win32/Yeltminky2012. március (4.6-os verzió) Közepes
Win32/Pluzoks.A2012. március (4.6-os verzió) Közepes
Win32/Claretore2012. április (4.7-es verzió) Közepes
Win32/Bocinex2012. április (4.7-es verzió) Közepes
Win32/Gamarue2012. április (4.7-es verzió) Közepes
Win32/Unruy2012. május (4.8-as verzió) Közepes
Win32/Dishigy2012. május (4.8-as verzió) Közepes
Win32/Cleaman2012. június (4.9-es verzió) Közepes
Win32/Kuluoz2012. június (4.9-es verzió) Közepes
Win32/Bafruz2012. augusztus (4,11-es verzió)Súlyos
Win32/Matsnu2012. augusztus (4,11-es verzió)Súlyos
Win32/Medfos2012. szeptember (4.12-es verzió) Súlyos
Win32/Nitol2012. október (4.13-as verzió)Súlyos
Win32/OneScan2012. október (4.13-as verzió)Súlyos
Win32/Folstart2012. november (4.14-es verzió) Súlyos
Win32/Weelsof2012. november (4.14-es verzió) Súlyos
Win32/Phorpiex2012. november (4.14-es verzió) Súlyos
Win32/Phdet2012. december (4.15. verzió) Súlyos
Win32/Ganelp2013. január (4.16. verzió) Súlyos
Win32/Lefgroo2013. január (4.16. verzió) Súlyos
Win32/Sirefef2013. február (4,17-ös verzió)Súlyos
Win32/Wecykler2013. március (4.18. verzió) Súlyos
Win32/Babonock2013. április (4.19. verzió) Súlyos
Win32/Redyms2013. április (4.19. verzió) Súlyos
Win32/Vesenlosow2013. április (4.19. verzió) Súlyos
Win32/fakedef2013. május (4.20. verzió) Súlyos
Win32/Vicenor2013. május (4.20. verzió) Súlyos
Win32/Kexqoud2013. május (4.20. verzió) Súlyos
Win32/Tupym2013. verzió (4.21. verzió) Súlyos
Win32/Simda2013. szeptember (5.4. verzió) Súlyos
Win32/Shiotob2013. október (5.5. verzió)Súlyos
Win32/Foidan2013. október (5.5. verzió)Súlyos
Win32/Deminnix2013. november (5.6. verzió)Súlyos
Win32/Napolar2013. november (5.6. verzió)Súlyos
Win32/Rotbrow2013. december (5.7. verzió)Súlyos
MSIL/Bladabindi2014. január (5.8. verzió)Súlyos
VBS/Jenxcus2014. február (5.9-ös verzió)Súlyos
Win32/Wysotot2014. március (5.10-ös verzió)Súlyos
MSIL/Spacekito2014. március (5.10-ös verzió)Súlyos
Win32/Ramdo2014. április (5.11. verzió)Súlyos
Win32/Kilim2014. április (5.11. verzió)Súlyos
Win32/Miuref2014. május (5.12. verzió)Súlyos
Win32/Filcout2014. május (5.12. verzió)Súlyos
Win32/Necurs2014. június (5.13-es verzió)Súlyos
Win32/Caphaw2014. július (5.14-es verzió) Súlyos
Win32/Bepush2014. július (5.14-es verzió) Súlyos
Win32/Lecpetex2014. augusztus (5.15-es verzió)Súlyos
Win32/Zemot2014. szeptember (5.16-es verzió)Súlyos
Win32/Hikiti2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Mdmbot2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Moudoor2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Plugx2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Sensode2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Derusbi2014. október (5.17-es. verzió)Súlyos
Win32/Tofsee2014. november (5.18-es. verzió)Súlyos
Win32/Winnti2014. november (5.18-es. verzió)Súlyos
Win32/Zoxpng2014. november (5.18-es. verzió)Súlyos
Win32/Emotet2015. január (5.20-es. verzió)Súlyos
Win32/Dyzap2015. január (5.20-es. verzió)Súlyos
Win32/Escad2015. február (5.21-ös verzió)Súlyos
Win32/Jinupd2015. február (5.21-ös verzió)Súlyos
Win32/NukeSped2015. február (5.21-ös verzió)Súlyos
*A veszélyességi besorolás a Microsoft következő webhelyén feltüntetett vírusriasztási veszélyességi besorolásokra utal: Ne feledje, hogy az egyes veszélyforrások veszélyességi besorolása a mindenkori veszélynek és egyéb tényezőknek megfelelően módosulhat.

** A W32/Hackdef program általában a számítógépen lévő többi kéretlengyanús szoftvert rejti el. Ha az eszköz a W32/Hackdef vírus jelenlétét észleli a számítógépen, akkor ajánlott egy naprakész víruskereső, illetve kémprogram-elhárító szoftverrel átvizsgálni a rendszert (lásd: http://www.microsoft.com/security/pc-security/spyware-prevent.aspx). A W32/Hackdef program által elrejtett szoftver megtekintéséhez első lépésként nyissa meg az eszköz naplófájlját (%Windir%\Debug\Mrt.log). Ezt követően az ellenőrzés lehetséges eredményeit tartalmazó részben keresse meg a Win32/Hackdef mappájának nevét tartalmazó sorokat. Az adott mappában keresse meg a Win32/Hackdef vírus .ini kiterjesztésű konfigurációs fájlját. A Win32/Hackdef által a számítógépen elrejtett egyéb szoftver megtalálásához tekintse meg ezt a fájlt.


Az eszköz nem észleli és nem távolítja el a táblázatban nem szereplő kártevőket. Az egyéb kártevők eltávolításához használjon új kiadású víruskereső terméket. További információt talál a Microsoft számítógépek védelmével foglalkozó következő webhelyén:

Jelentésküldő összetevő

Ha kártékony szoftvert vagy hibát észlel, a kártevő-eltávolító eszköz elküldi az ezzel kapcsolatos információkat a Microsoft részére. A Microsoft adatbázisába elküldött információ a következőket tartalmazza:
  • Az észlelt kártevő neve
  • A kártevő eltávolításának eredménye
  • Az operációs rendszer verziószáma
  • Az operációs rendszer területi beállítása
  • A processzorarchitektúra
  • Az eszköz verziószáma
  • Egy jelző annak jelölésére, hogy az eszközt a Microsoft Update vagy a Windows Update webhelyről, az automatikus frissítési szolgáltatásból, a letöltőközpontból vagy a webhelyről futtatták-e
  • Egy név nélküli globálisan egyedi azonosító (GUID)
  • A számítógépről eltávolított minden egyes kártevő fájljának elérési útjáról és fájlnevéről készült titkosított egyirányú kivonat (MD5)
Ha az eszköz kártevőnek tűnő szoftvert talál a számítógépen, rákérdez arra, hogy küldhet-e az itt felsoroltakon kívül további információt a Microsoft részére. A program minden esetben felteszi a kérdést, és az információkat csak a felhasználó beleegyezése esetén továbbítja. A további információ az alábbiakat tartalmazza:
  • Azon fájlok, melyek gyaníthatóan kártevőt tartalmaznak. Ezeket a fájlokat az eszköz azonosítja a felhasználó számára.
  • Titkosított egyirányú kivonat (MD5) a gyanúsnak talált fájlokról.
A jelentésküldő szolgáltatást le is tilthatja. A jelentésküldő összetevő letiltásáról és a Microsoft számára történő információküldés megakadályozásáról a Microsoft Tudásbázis cikkében tájékozódhat
891716 A Microsoft Windows kártevőket eltávolító eszközének telepítése vállalati környezetben

Lehetséges keresési eredmények

Az eszköz a futtatását követően a következő négy főbb eredmény valamelyikét jelenítheti meg:
  • No infection was found. (A program nem talált vírust a számítógépen.)
  • At least one infection was found and was removed. (A program legalább egy vírust talált és távolított el a számítógépről.)
  • An infection was found but was not removed. (A program talált vírust, de nem távolította el.) Ez az eredmény akkor jelenik meg, ha az eszköz gyanús fájlokat talált a számítógépen. Az ilyen fájlok eltávolításához új víruskereső program szükséges.
  • An infection was found and was partially removed. (A program talált vírust, de csak részben távolította el.) Az eltávolításhoz új víruskereső program szükséges.

Gyakori kérdések a kártevő-eltávolító eszközről

  • 1. kérdés: Megtalálható az eszközben a Microsoft digitális aláírása?
    1. válasz: Igen.
  • 2. kérdés: Milyen típusú információt tartalmaz a naplófájl?
    2. válasz: A naplófájllal kapcsolatban a Microsoft Tudásbázis következő cikkében talál további információt
    891716 A Microsoft Windows kártevőket eltávolító eszközének telepítése vállalati környezetben
  • 3. kérdés: Szabadon terjeszthető az eszköz?
    3. válasz: Igen. Az eszköz licencszerződésének feltételei szerint az eszköz szabadon terjeszthető. Győződjön meg azonban arról, hogy az eszköz legújabb verzióját terjeszti.
  • 4. kérdés: Hogyan állapítható meg, hogy az eszköz legújabb verzióját használom-e?
    4. válasz: Windows 7, Windows Vista, Windows XP vagy Windows Server 2003 rendszer esetén a Microsoft Update webhelyről vagy az annak részeként működő automatikus frissítési szolgáltatással ellenőrizheti, hogy a legújabb verzió fut-e a számítógépen. Ha úgy döntött, hogy nem használja a Microsoft Update szolgáltatást, és a számítógépen Windows 7, Windows Vista, Windows XP vagy Windows Server 2003 SP1 rendszer fut, akkor a Windows Update webhellyel vagy az annak részét képező automatikus frissítési szolgáltatással tesztelheti, hogy valóban a legújabb verzió működik-e a számítógépen. Felkeresheti a Microsoft letöltőközpontját is. Ha az eszköznek már több, mint 60 napja létezik újabb verziója, emlékeztetni fogja az új verzió megkeresésére.
  • 5. kérdés: Változik a cikk száma a Microsoft Tudásbázisban az új verziók megjelenésekor?
    5. válasz: Nem. A Microsoft Tudásbázisban az eszközre vonatkozó cikk száma az eszköz későbbi verzióinál is 890830 marad. A Microsoft letöltőközpontjából letöltött eszköz fájlneve minden egyes kiadással változni fog az új verzió kiadásának éve és hónapja szerint.
  • 6. kérdés: Van mód arra, hogy új kártevők keresését állítsam be az eszközben?
    A6: Jelenleg nincs. Az eszköz által keresett kártevők olyan mérőszámokon alapulnak, amely a kártevő elterjedtségét és az általa okozott kárt követi nyomon.
  • 7. kérdés: Megállapítható, hogy az eszköz már futott-e egy adott számítógépen?
    7. válasz: Igen. Egy adott beállításkulcs ellenőrzéséből megállapítható, hogy az eszköz futott-e a számítógépen, és a használt verziók közül melyik volt a legújabb.
    További információkról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
    891716 A Microsoft Windows kártevőket eltávolító eszközének telepítése vállalati környezetben
  • 8. kérdés: Mi az oka annak, hogy az eszköz nem található a Microsoft Update vagy a Windows Update webhelyen és az automatikus frissítési szolgáltatásban?
    8. válasz: Különböző okokból előfordulhat, hogy az eszköz sem a Microsoft Update webhelyen, sem a Windows Update és az automatikus frissítési szolgáltatásban nem látható:
    • A Windows Update webhely és az automatikus frissítési szolgáltatás csak a Windows 7, a Windows Vista, a Windows XP és a Windows Server 2003 SP1 rendszer felhasználóinak ajánlja fel az eszköz használatát.
    • Ha a Windows Update, a Microsoft Update vagy az automatikus frissítési szolgáltatáson, illetve a másik két közzétételi mód bármelyikén keresztül már futtatta az eszköz aktuális verzióját, akkor a Windows Update, illetve az automatikus frissítési szolgáltatás nem fogja újra felajánlani.
    • Ha a futtatás az automatikus frissítési szolgáltatással történik, az eszköz első futtatásakor a licencszerződés elfogadásához a Rendszergazdák csoport tagjaként kell bejelentkeznie.
  • 9. kérdés: Hogyan állapítja meg a Microsoft Update, a Windows Update és az automatikus frissítési szolgáltatás, hogy kinek kell felajánlania az eszközt?
    9. válasz: Ha a következő feltételek teljesülnek, a rendszer valamennyi Windows 7-, Windows XP, Windows Vista- és Windows Server 2003-felhasználónak felajánlja az eszköz futtatását:
    • A felhasználók számítógépén a Microsoft Update vagy az annak részét képező automatikus frissítési szolgáltatás legújabb verziója működik.
    • A felhasználók még nem futtatták az eszköz aktuális verzióját.
    Amennyiben a következő feltételek teljesülnek, a rendszer a Windows 7, a Windows Vista és a Windows Server 2003 SP1 rendszert futtató valamennyi felhasználónak felajánlja az eszköz futtatását:
    • A felhasználók nem használják a Microsoft Update szolgáltatást.
    • A felhasználók a Windows Update vagy az annak részét képező automatikus frissítési szolgáltatás legújabb verzióját használják.
    • A felhasználók még nem futtatták az eszköz aktuális verzióját.
  • 10. kérdés: A naplófájl az átvizsgálás során talált hibákat említ. Miként háríthatók el a hibák?
    10. válasz: A hibákkal kapcsolatban a Microsoft Tudásbázis következő cikkében talál további információt
    891717 A Microsoft Windows kártevő-eltávolító eszközének futtatásakor hibaüzenet jelenik meg
  • 11. kérdés: Akkor is megjelenik az eszköz újabb verziója, ha az adott hónapban nem jelent meg új biztonsági közlemény?
    11. válasz: Igen. Ha az adott hónapban nincs új biztonsági közlemény, a kártevőket eltávolító eszköz új verziója a legutóbb megjelent kártevők észlelési és eltávolítási támogatásával lesz közzétéve.
  • 12. kérdés: Hogyan lehet elkerülni, hogy a Microsoft Update, a Windows Update vagy az automatikus frissítési szolgáltatás használata során a szolgáltatások felajánlják az eszköz futtatását?
    12. válasz: Amikor a Microsoft Update, a Windows Update vagy az automatikus frissítési szolgáltatás először ajánlja fel a kártevő-eltávolító eszköz letöltését és futtatását, a licencfeltételek elutasításával háríthatja el azt. Ez a visszautasítás a választott beállításoktól függően csak az eszköz aktuális verziójára vonatkozik, vagy erre és az összes későbbire is. Ha korábban már elfogadta a licencszerződés feltételeit, és nem szeretné az eszközt telepíteni a Windows Update szolgáltatással, a Windows Update felhasználói felületén törölje az eszközhöz tartozó jelölőnégyzet jelölését.
  • 13. kérdés: Ha a Microsoft Update, a Windows Update vagy az automatikus frissítési szolgáltatásból futtattam az eszközt, hol tárolja a rendszer az eszköz fájljait? Futtatható újra az eszköz?
    13. válasz: Ha a Microsoft Update vagy a Windows Update webhelyről tölti le az eszközt, akkor az csak havonta egyszer fut. Ha az eszközt havonta több alkalommal, manuálisan szeretné futtatni, töltse le a letöltőközpontból vagy a Microsoft biztonsági központ webhelyéről.

  • Ha online ellenőrzést kíván végrehajtani a Windows Live OneCare biztonsági ellenőrzőprogrammal, keresse fel a Microsoft Safety Scanner webhelyet.
  • 14. kérdés: Futtatható az eszköz Windows Embedded rendszerű számítógépen?
    14. válasz: A kártevő-eltávolító eszköz futtatása Windows Embedded rendszerű számítógépeken nem támogatott.
  • 15. kérdés: Szükség van az eszköz futtatásához valamilyen biztonsági frissítés telepítésére?
    15. válasz: Nincs. A Microsoft korábbi eltávolítóeszközeitől eltérően a kártevő-eltávolító eszköz használatához semmilyen biztonsági frissítés telepítése nem szükséges. Határozottan javasoljuk azonban, hogy az eszköz használata előtt telepítse az összes fontos frissítést – így megakadályozhatja, hogy a kártevő a biztonsági réseket kihasználva ismét fertőzést okozzon.
  • 16. kérdés: Telepíthető az eszköz a Software Update Services (SUS) vagy a Systems Management Server (SMS) szolgáltatással? Kompatibilis az eltávolítóeszköz az MBSA eszközzel?
    16. válasz: Az eszköz telepítésével kapcsolatban a Microsoft Tudásbázis következő cikkében talál további információt
    891716 A Microsoft Windows kártevőket eltávolító eszközének telepítése vállalati környezetben
  • 17. kérdés: A kártevő-eltávolító eszköz futtatásához szükség van korábbi eltávolító eszközök telepítésére?
    17. válasz: Nem.
  • 18. kérdés: Létezik olyan hírcsoport, amely ezzel az eszközzel foglalkozik?
    18. válasz: Igen. Ilyen a microsoft.public.security.virus hírcsoport.
  • 19. kérdés: Miért jelenik meg a Windows fájlvédelem ablak az eszköz futtatásakor?
    19. válasz: Az eltávolító eszköz egyes esetekben megkísérli a Windows fertőzött rendszerfájljainak javítását, ha bizonyos vírusokat talál a rendszeren. Ez a művelet eltávolítja a kártevőt, ugyanakkor hatására aktiválódik a Windows fájlvédelem szolgáltatás is. Amennyiben megjelenik a Windows fájlvédelem ablak, javasolt a megjelenő utasításokat követni, és behelyezni a Microsoft Windows telepítőlemezét a meghajtóba. Ekkor a program visszaállítja az érintett fájlok eredeti, fertőzés előtti állapotát.
  • 20. kérdés: Az eszköz honosított verziói is elérhetők?
    20. válasz: Igen, az eszköz 24 nyelven áll rendelkezésre. A 2006. februári kiadás előtt a honosított verziók külön voltak letölthetők. 2006. februártól kezdődően az eszköz többnyelvű verziója is letölthető. Csak egy verzió elérhető, és az adott operációs rendszer nyelvével megegyező nyelven jelenik meg.
  • 21. kérdés: Az Mrtstub.exe fájlt egy véletlenszerűen elnevezett mappában találtam meg a számítógépen. Ez a fájl az eszköz része és veszélytelen?
    21. válasz: Az eszköz bizonyos műveletek végrehajtásához az Mrtstub.exe fájlt használja. Ha a fájl el van látva a Microsoft aláírásával, akkor az eszköz legitim részét képezi.
  • 22. kérdés: Futtatható az MSRT csökkentett módban?
    22. válasz: Igen. Ha a számítógép csökkentett módban való indítása előtt futtatta a kártevő-eltávolító eszközt, akkor az elérhető a következő helyen: %windir%\system32\mrt.exe. Kattintson duplán az mrt.exe fájlra a kártevő-eltávolító eszköz futtatásához, majd kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat.