Cikk azonosítója: 894199 - Utolsó ellenőrzés: 2012. május 25. - Verziószám: 27.0
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2012. évi tartalmi változások
RendszertippA jelen cikk az Ön által használttól eltérő operációs rendszerre vonatkozik. A cikk azon tartalmait, amelyek nem relevánsak Önnek, letiltjuk.
A cikkben foglaltak kizárólag a Microsoft Windows Update webhelyen közzétett frissítésekre vonatkoznak. A cikkben foglaltak a Windows Update szolgáltatás által nem támogatott termékekhez készült biztonsági frissítésekre nem vonatkoznak.
Ez a cikk a Windows Server Update Services (WSUS), a Windows Update és a Microsoft Update szolgáltatás rendszergazdáinak szól, és a szolgáltatásokhoz elérhetővé tett tartalmi módosítások összesített listáját ismerteti. A rendszergazdák a listát használhatják úgy is, mint a rendszeresen elvégzett szinkronizálási műveletek során végrehajtott tartalmi változtatások összegzését, de a módosítások magyarázatát is megtalálják benne. Az adatokat minden hónap második és negyedik keddjén frissítjük a menetrend szerint kiadott frissítésekkel, emellett bármikor frissülhetnek a soron kívül kiadott frissítésekkel. A cikk a 2012. január 10-én vagy azt követően kiadott változtatásokat tünteti fel, az azt megelőzően megjelenteket nem. A 2012. január 10. előtt végrehajtott módosításokról a Hivatkozások szakaszban tájékozódhat.
A cikk a Windows Update 2012. január 10-én és azt követően a Windows Update, a Microsoft Update és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatásban elérhetővé tett tartalmi módosításainak összegző listáját ismerteti.
System Update Readiness Tool eszköz Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB947821) [2012. május]
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez kiadott KB947821 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
System Update Readiness Tool eszköz a Windows 7 rendszerhez [2012. májusi] frissítés: ~ 124 086 KB
System Update Readiness Tool eszköz a Windows 7 x64 rendszerhez [2012. májusi] frissítés: ~ 197 084 KB
A Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 51 672 KB
A Windows Server 2008 R2 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 220 265 KB
A Windows Server 2008 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 84 169 KB
A Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 45 020 KB
A Windows Server 2008 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 115 351 KB
A Windows Vista rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 104 857 KB
A Windows Vista x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. májusi] frissítése: ~ 145 303 KB
Leírás:
Erre az eszközre a Windows frissítéskezelési tárának inkonzisztenciája miatt van szükség, ami később meghiúsíthatja a frissítések, szervizcsomagok és szoftverek sikeres telepítését. Az eszköz ellenőrzi a számítógépet, és ha talál inkonzisztenciákat, megpróbálja feloldani azokat.
Az alábbiakban a 2012. május 8-án, kedden kiadott új és módosított tartalmak összefoglalása olvasható.
Biztonsággal kapcsolatos új tartalom:
MS12-032: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2688338)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések:
A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez kiadott MS10-058 (KB978886) jelű frissítés
A Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez kiadott MS11-083 (KB2588516) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 730 KB
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 x64, Windows 7 x64 és Windows Server 2008 R2 x64 rendszerekhez: ~ 1441 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 1915 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 564 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 1426 KB
Frissítés a Windows Server 2008 x64 és Windows Vista x64 rendszerekhez: ~ 898 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-033: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2690533)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 68 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 77 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 103 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 64 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 97 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 70 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés az XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2656405)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 9060 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x64-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 12 012 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2656407)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Alacsony
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén: ~ 16 561 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek esetén: ~ 30 135 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók hatástalaníthatják vagy megkerülhetik az érintett szoftverek egyik biztonsági funkcióját. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszer esetén (KB2656409)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Alacsony
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszer esetén: ~ 5728 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 7874 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók hatástalaníthatják vagy megkerülhetik az érintett szoftverek egyik biztonsági funkcióját. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2656410)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Alacsony
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 rendszer esetén: ~ 5568 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 7697 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók hatástalaníthatják vagy megkerülhetik az érintett szoftverek egyik biztonsági funkcióját. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2656411)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Alacsony
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 SP1 rendszer esetén: ~ 5366 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 7493 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók hatástalaníthatják vagy megkerülhetik az érintett szoftverek egyik biztonsági funkcióját. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2658846)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések: A Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez kiadott MS12-019 (KB2665364) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1232 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2710 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 3083 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1187 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2591 KB
Frissítés a Windows 8 rendszerhez: ~ 22 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2659262)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések: A Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez kiadott MS11-029 (KB2412687) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1059 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2351 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 3525 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1159 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 3530 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2342 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1273 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 3606 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 2304 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 1280 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszerhez (KB2660649)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 3494 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 5563 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2704 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 4544 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 1108 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2676562)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések:
A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez kiadott MS12-018 (KB2641653) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 3150 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 6551 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 9962 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2685 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 6386 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 3422 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 3451 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 11 786 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 11 394 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 3138 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-034: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2686509)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 484 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 989 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 656 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 488 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziójához a Windows XP Tablet PC és Media Center rendszer esetén (KB2604042)
Nyelv: kínai (hagyományos), kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai, spanyol
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows XP rendszerhez kiadott MS11-078 (KB2572066) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziójához a Windows XP Tablet PC és Media Center rendszer esetén: ~ 4750 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows Server 2003 R2 rendszer esetén (KB2604078)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 rendszerhez kiadott MS11-078 (KB2572069) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Server 2003
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 R2 rendszer esetén: ~ 3594 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2604092)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott MS12-016 (KB2633880) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén: ~ 19 715 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszer esetén: ~ 49 202 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek esetén: ~ 42 314 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszer esetén (KB2604094)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült MS12-016 (KB2633874) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszer esetén: ~ 11 152 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 16 656 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 17 461 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszer esetén (KB2604105)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszer esetén: ~ 5691 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 7878 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2604110)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén: ~ 15 774 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek esetén: ~ 28 101 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójához Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2604111)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójához x86-alapú Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2003, Vista és Server 2008 rendszer esetén: ~ 946 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójához Windows Server 2003 és Server 2008 IA64 rendszer esetén: ~ 1 184 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5 SP1 verziójához az x64-alapú Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista és Windows Server 2008 rendszer esetén: ~ 1 026 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2604114)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez kiadott MS12-016 (KB2633879) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 rendszer esetén: ~ 16 165 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 24 323 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 16 416 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2604115)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez kiadott MS12-016 (KB2633873) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 SP1 rendszer esetén: ~ 15 786 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 23 666 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 15 851 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-035: Biztonsági frissítés az XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2604121)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez kiadott MS11-069 (KB2539636) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 23 466 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x64-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 39 403 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 IA64-alapú Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 44 743 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Összegző frissítőcsomag a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek ActiveX-tiltóbitjéhez (KB2695962)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Az ActiveX-tiltóbitek Windows 7 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 37 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 40 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 36 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 40 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 35 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 41 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 486 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 991 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 661 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows XP rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 489 KB
Leírás:
Az ActiveX-vezérlőkben észlelt egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2012. május (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2012. május (KB890830)
Nyelv: Mind
Telepítés:
Internet Explorer böngészőhöz kiadott verzió: WSUS és Windows Internet Explorer Dynamic Installer
Nem az Internet Explorer böngészőhöz kiadott verzió: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez kiadott KB890830 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. május: ~ 19 588 KB
Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. május: ~ 20 974 KB
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott verziójához – 2012. május: ~ 15 733 KB
Leírás:
A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltávolításához. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
A Windows 7, a Windows Server 2008, a Windows Vista, a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerek főtanúsítványainak frissítése (KB931125)
Nyelv: Mind
Telepítés:
Windows Update, Microsoft Update, Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Windows XP rendszerhez
WSUS és Windows katalógus Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista és Windows Server 2003 rendszerekhez
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Vista és Windows XP rendszerekhez kiadott KB931125 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Server 2003 főtanúsítványainak [2012. áprilisi] (KB931125) frissítése: ~ 378 KB
A Windows Server 2008 főtanúsítványainak [2012. áprilisi] (KB931125) frissítése: ~ 378 KB
A Windows XP főtanúsítványainak [2012. áprilisi] (KB931125) frissítése: ~ 378 KB
A Windows 7 főtanúsítványainak [2012. áprilisi] (KB931125) frissítése: ~ 378 KB
A Windows Vista főtanúsítványainak [2012. áprilisi] (KB931125) frissítése: ~ 378 KB
Leírás:
Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által a Microsoft Root Certificate program keretében elfogadott listára. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
http://support.microsoft.com/kb/931125
(http://support.microsoft.com/kb/931125)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
MS12-023: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer böngészőhöz (KB2675157)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás:
Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Vista és Windows XP
Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
Felváltott frissítések:
Az MS12-010 (KB2647516) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 9630 KB
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 11 125 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 21 643 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 22 302 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 24 695 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 11 126 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 6610 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 9448 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 16 099 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 12 592 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 22 320 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 18 515 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9052 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 306 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4166 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 47 392 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 24 916 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 37 597 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 792 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 496 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 308 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9057 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3856 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9448 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszereken futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 18 515 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9052 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 306 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 47 392 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 41 792 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 37 597 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9057 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 308 KB
Leírás:
Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-024: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2653956)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: Az MS10-019 (KB978601) jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 224 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 377 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 465 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 211 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 435 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 334 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 628 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1365 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 959 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 633 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés az XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2656368)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 1914 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x64-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 1957 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 IA64-alapú Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 2114 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2656369)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén: ~ 1280 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszer esetén: ~ 1873 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek esetén: ~ 1713 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2656370)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszer esetén: ~ 5678 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az IA64-alapú Windows Server 2003 és Windows Server 2008 rendszer esetén: ~ 5876 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x64-alapú Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista és Windows Server 2008 rendszer esetén: ~ 5720 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2656372)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 rendszer esetén: ~ 405 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 411 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 254 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2656373)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 SP1 rendszer esetén: ~ 407 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 414 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 253 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszer esetén (KB2656374)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszer esetén: ~ 470 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 274 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 473 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows Server 2003 R2 rendszer esetén (KB2656376)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2003
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.1 SP1 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 R2 rendszer esetén: ~ 667 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-025: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziójához a Windows XP Tablet PC és Media Center rendszer esetén (KB2656378)
Nyelv: kínai (hagyományos), kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai, spanyol
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 1.0 SP3 verziójához a Windows XP Tablet PC és Media Center rendszer esetén: ~ 725 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített támadók távolról behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés a Windows Server 2008 R2 x64 Edition rendszerhez (KB2524478)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 445 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2679255)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések:
A KB2639308 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült KB973879 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 3009 KB
Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 6654 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 8618 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2100 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 4048 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2343 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2012. április (KB890830)
Nyelv: Mind
Telepítés: Automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. április: ~ 18 510 KB
Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. április: ~ 19 807 KB
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott verziójához – 2012. április: ~ 15 293 KB
Leírás:
A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltávolításához. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2012. április] (KB905866)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Mail program levélszemétszűrőjének [2012. áprilisi] frissítése: ~ 2154 KB
A Windows Mail program levélszemétszűrőjének x64-alapú rendszerekhez készült frissítése [2012. április]: ~ 2156 KB
Leírás:
A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Főtanúsítványok frissítése a Windows 7, a Windows Vista és a Windows XP rendszerhez (KB931125)
Nyelv: Mind
Telepítés:
Windows Update, Microsoft Update, Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Windows XP rendszerhez
WSUS és Windows katalógus Windows 7 és Windows Vista rendszerhez
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Vista és Windows XP rendszerekhez kiadott KB931125 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Vista és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Főtanúsítványok frissítése a Windows 7, Windows Vista és Windows XP rendszerhez [2012. március]: ~ 376 KB
Leírás:
Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által a Microsoft Root Certificate program keretében elfogadott listára. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
http://support.microsoft.com/kb/931125
(http://support.microsoft.com/kb/931125)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Változások a nem biztonsági jellegű meglévő tartalomban:
Windows 7 Service Pack 1 (KB976932)
Módosultak a metaadatok a Windows-szervizcsomagok telepítését megakadályozó eszközkészlet észlelésének megszüntetése érdekében.
A bináris fájlok nem változtak.
A frissítést nem kell újratelepíteni.
További információkért kattintson az alábbi cikkszámra a Microsoft Tudásbázis megfelelő cikkének megtekintéséhez:
MS12-017: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003 rendszerhez (KB2647170)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések:
A Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 rendszerhez kiadott MS11-058 (KB2562485) jelű frissítés
A Windows Server 2003 rendszerhez kiadott MS12-009 (KB2645640) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Server 2003
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 367 KB
Frissítés a Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 264 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 310 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1209 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 4772 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 3024 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a nem hitelesített támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-018: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2641653)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések: MS12-008 (KB2660465) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1159 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1552 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 3107 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1012 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 2658 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1329 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1421 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 5537 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 4265 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 1421 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-019: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2665364)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Közepes
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1231 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 2708 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 3077 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1188 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2591 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a nem hitelesített támadók távolról az érintett alkalmazásokat nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-020: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2621440)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott MS11-065 (KB2570222) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 715 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1243 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 470 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 313 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 252 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 617 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 555 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1208 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 762 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 550 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-020: Biztonsági frissítés a Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2667402)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás:
Fontos: Windows Server 2008 R2
Közepes: Windows Embedded Standard 7 és Windows 7
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 136 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 149 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 208 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a nem hitelesített támadók az érintett rendszereket távolról nem válaszoló állapotba juttathatják. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés a Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2608658)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 131 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2639308)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A KB2534366 jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren
Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 2029 KB
Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 5043 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Összegző frissítőcsomag a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek ActiveX-tiltóbitjéhez (KB2647518)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Az ActiveX-tiltóbitek Windows 7 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 37 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 40 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 36 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 40 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2008 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 37 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 42 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 486 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows Server 2003 IA-64 rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 991 KB
Az ActiveX-tiltóbitek x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 660 KB
Az ActiveX-tiltóbitek Windows XP rendszerhez készült változatának összegző frissítése: ~ 489 KB
Leírás:
Az ActiveX-vezérlőkben észlelt egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik annak irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2012. március (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2012. március (KB890830)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések
Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. március: ~ 18 782 KB
Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. március: ~ 20 108 KB
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott verziójához – 2012. március: ~ 15 160 KB
Leírás:
A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltávolításához. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2012. március] (KB905866)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Mail program levélszemétszűrőjének [2012. márciusi] frissítése: ~ 2153 KB
A Windows Mail program levélszemétszűrőjének [2012. márciusi] frissítése, x64-alapú változat: ~ 2155 KB
Leírás:
A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Főtanúsítványok frissítése a Windows XP rendszerhez (KB931125)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: KB931125
Érintett rendszerek: Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Főtanúsítványok frissítése a Windows XP rendszerhez [2012. február]: ~ 369 KB
Leírás:
Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által a Microsoft Root Certificate program keretében elfogadott listára. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
http://support.microsoft.com/kb/931125
(http://support.microsoft.com/kb/931125)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Főtanúsítványok frissítése a Windows Vista és Windows 7 rendszerhez (KB931125)
Nyelv: Mind
Telepítés: WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Érintett rendszerek: Windows Vista és Windows 7
Hozzávetőleges fájlméretek:
Főtanúsítványok frissítése a Windows Vista rendszerhez [2012. február]: ~ 369 KB
Főtanúsítványok frissítése a Windows 7 rendszerhez [2012. február]: ~ 369 KB
Leírás:
Ez a frissítés a számítógépen található főtanúsítványok listáját frissíti a Microsoft által a Microsoft Root Certificate program keretében elfogadott listára. Az újabb főtanúsítványokkal az Internet Explorer alkalmazásban használhatók lesznek a kiterjesztett ellenőrzésű tanúsítványok, ezáltal bővülnek a biztonságos webböngészés és a levéltitkosítás lehetőségei, továbbá biztonságosabbá válik a kódvégrehajtás. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. A frissítés a telepítése után nem távolítható el.
http://support.microsoft.com/kb/931125
(http://support.microsoft.com/kb/931125)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el) (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
System Update Readiness Tool a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB947821) [2012. február]
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős
Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez kiadott KB947821 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows 7 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 118 184 KB
Az x64-alapú Windows 7 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 186 385 KB
A Windows Server 2008 R2 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 47 566 KB
Az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 209 566 KB
A Windows Server 2008 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 84 329 KB
A Windows Server 2008 IA-64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 44 826 KB
A Windows Server 2008 x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 116 385 KB
A Windows Vista rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 105 016 KB
A Windows Vista x64 rendszeren futó System Update Readiness Tool eszköz [2012. februári] frissítése: ~ 146 337 KB
Leírás:
Erre az eszközre a Windows frissítéskezelési tárának inkonzisztenciája miatt van szükség, ami később meghiúsíthatja a frissítések, szervizcsomagok és szoftverek sikeres telepítését. Az eszköz ellenőrzi a számítógépet, és ha talál inkonzisztenciákat, megpróbálja feloldani azokat.
MS12-008: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2660465)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: Az MS11-087 (KB2639417) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1158 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1548 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 3075 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1012 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 2660 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1329 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1421 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 5536 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 4261 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 1421 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-008
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-008)
MS12-009: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2645640)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Fontos Felváltott frissítések:
Az MS11-046 (KB2503665) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez
A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott MS11-080 (KB2592799) jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 298 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 473 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 441 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 245 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 559 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1232 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 786 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-009
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-009)
MS12-010: Összesítő biztonsági frissítés az Internet Explorer böngészőhöz (KB2647516)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás:
Kritikus: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Vista és Windows XP
Közepes: Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Server 2003, Windows XP
Alacsony: Windows Server 2003
Felváltott frissítések:
Az MS11-099 (KB2618444) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 9628 KB
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 11 127 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 22 306 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 21 667 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 24 694 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 6614 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 11 132 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 9449 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 16 104 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 12 586 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 18 531 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 9 böngészőhöz: ~ 22 328 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9052 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 320 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 4164 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 47 392 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 24 908 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 19 496 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 37 588 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 vagy Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 41 787 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 böngészőhöz: ~ 10 323 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 6 böngészőhöz: ~ 3854 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 böngészőhöz: ~ 9056 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9449 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszereken futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 18 531 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 320 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9052 KB
Frissítés az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 47 392 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 37 588 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 41 787 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 7 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 9056 KB
Frissítés a Windows XP rendszeren futó Internet Explorer 8 Dynamic Installer alkalmazáshoz: ~ 10 323 KB
Leírás: Egyes biztonsági réseket kihasználva támadók behatolhatnak a Microsoft Internet Explorer böngészőt futtató rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-010
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-010)
MS12-012: Biztonsági frissítés Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 rendszerhez (KB2643719)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Fontos Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 460 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 484 KB
Windows Server 2008: ~ 440 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 524 KB
x64-alapú Windows Server 2008 rendszer: ~ 488 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-012
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-012)
MS12-013: Biztonsági frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez (KB2654428)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 317 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 602 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 758 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 306 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 730 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 547 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-013
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-013)
MS12-014: Biztonsági frissítés a Windows XP rendszerhez (KB2661637)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Fontos Érintett rendszerek: Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 485 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-014
(http://technet.microsoft.com/hu-hu/security/bulletin/ms12-014)
MS12-016: Biztonsági frissítés a Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer Microsoft .NET-keretrendszer 4 összetevőjéhez (KB2633870)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: A Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez kiadott MS11-069 (KB2539636) jelű frissítés Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 3515 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x64-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 3554 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 IA64-alapú Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 3713 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2633870/hu
(http://support.microsoft.com/kb/2633870/hu)
MS12-016: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2633873)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: Az MS11-069 (KB2539635) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 SP1 rendszer esetén: ~ 1815 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 1824 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 R2 SP1 rendszer esetén: ~ 1175 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2633873/hu
(http://support.microsoft.com/kb/2633873/hu)
MS12-016: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszer esetén (KB2633874)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerhez készült MS11-069 (KB2539633) jelű frissítés Érintett rendszerek: Windows Server 2008 és Windows Vista Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista SP2 rendszer esetén: ~ 2208 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az Itanium-alapú Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 1526 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Vista SP2 és Windows Server 2008 SP2 rendszer esetén: ~ 2212 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2633874/hu
(http://support.microsoft.com/kb/2633874/hu)
MS12-016: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén (KB2633879)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: Az MS11-069 (KB2539634) jelű frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszeren Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x86-alapú Windows 7 rendszer esetén: ~ 2116 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 2122 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 3.5.1-es verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszer esetén: ~ 1486 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2633879/hu
(http://support.microsoft.com/kb/2633879/hu)
MS12-016: Biztonsági frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához a Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2633880)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus Besorolás: Biztonsági frissítések Veszélyességi besorolás: Kritikus Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott MS11-069 (KB2539631) jelű frissítés Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x86-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén: ~ 3047 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszer esetén: ~ 5413 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 2.0 SP2 verziójához az x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerek esetén: ~ 5257 KB
Leírás: Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a rendszer újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2633880/hu
(http://support.microsoft.com/kb/2633880/hu)
Nem biztonsági jellegű új tartalom:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4-es verziójához Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszer esetén (KB2600217)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági frissítések Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x86-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7/Windows Server 2008/Windows Vista/Windows Server 2003/Windows XP, Server 2008 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 17 372 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 x64-alapú XP, Server 2003, Vista, Windows 7, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 32 949 KB
Frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 IA64-alapú Windows Server 2003, Server 2008 és Server 2008 R2 rendszerhez készült verziója esetén: ~ 39 871 KB
Leírás: Ez a frissítés a Microsoft .NET-keretrendszer 4 stabilitási, megbízhatósági és teljesítménnyel kapcsolatos problémáit szünteti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2600217
(http://support.microsoft.com/kb/2600217)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Frissítés Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 rendszerhez (KB2603469)
Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági frissítések Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 és Windows Server 2008 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 197 KB
Frissítés a Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 101 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 174 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2603469
(http://support.microsoft.com/kb/2603469)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Összegző frissítőcsomag a Microsoft Windows MultiPoint Server 2011 rendszerhez (KB2626067)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Összegző frissítőcsomag a Microsoft Windows MultiPoint Server 2011 rendszerhez: ~ 64 556 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2626067
(http://support.microsoft.com/kb/2626067)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Összegző frissítőcsomag a Windows Small Business Server 2011 Essentials rendszerhez (KB2630429)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 R2 rendszer KB2554629 jelű frissítése Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Small Business Server 2011 Essentials rendszer összegző frissítőcsomagjának frissítése: ~ 80 429 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben. Az összegző frissítésben javított hibák teljes listáját a Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke tartalmazza. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2630429
(http://support.microsoft.com/kb/2630429)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Összegző frissítőcsomag a Windows Home Server 2011 rendszerhez (KB2630434)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos/Automatikus frissítések Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 R2 rendszer KB2554634 jelű frissítése Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Home Server 2011 rendszer összegző frissítőcsomagjának frissítése: ~ 79 980 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben. Az összegző frissítésben javított hibák teljes listáját a Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke tartalmazza. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2630434
(http://support.microsoft.com/kb/2630434)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Összegző frissítőcsomag a Windows Storage Server 2008 R2 Essentials rendszerhez (KB2630436)
Nyelv: Mind Telepítés: Fontos/automatikus frissítések és a WSUS szolgáltatás Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések Felváltott frissítések: A Windows Server 2008 R2 rendszer KB2554636 jelű frissítése Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Storage Server 2008 R2 Essentials rendszer összegző frissítőcsomagjának frissítése: ~ 79 931 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben. Az összegző frissítésben javított hibák teljes listáját a Microsoft Tudásbázis kapcsolódó cikke tartalmazza. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2630436
(http://support.microsoft.com/kb/2630436)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Frissítés Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2640148)
Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági frissítések Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 4815 KB
Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 7725 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 31 125 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2640148
(http://support.microsoft.com/kb/2640148)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
Frissítés a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerhez (KB2660075)
Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági frissítések Érintett rendszerek: Windows 7 és Windows Server 2008 R2 Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 302 KB
Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 381 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 425 KB
Leírás: A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/2660075
(http://support.microsoft.com/kb/2660075)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
A Windows kártevő-eltávolító eszköze – 2012. február (KB890830)/A Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott verziója – 2012. február (KB890830)
Nyelv: Mind Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági, de sürgős összegző frissítések Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. február: ~ 18 161 KB
Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. február: ~ 19 182 KB
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközének Internet Explorer böngészőhöz kiadott verziójához – 2012. február: ~ 14 491 KB
Leírás: A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltávolításához. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a microsoft.com webhelyen elérhető online verziót. Ne feledje, hogy ez a segédprogram nem helyettesíti a víruskereső szoftvereket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni. http://support.microsoft.com/kb/890830/hu
(http://support.microsoft.com/kb/890830/hu)
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2012. február (KB905866)
Nyelv: Mind Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus Besorolás: Nem biztonsági frissítések Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés Érintett rendszerek: Windows Vista Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez [2012. február]: ~ 2153 KB
A Windows Mail program levélszemétszűrőjének x64-alapú rendszerekhez készült frissítése [2012. február]: ~ 2156 KB
Leírás: A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására. http://support.microsoft.com/kb/905866
(http://support.microsoft.com/kb/905866)
(Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
MS12-001: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2644615)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 598 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1397 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 1609 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 499 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 1341 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1022 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 784 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 5369 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 1537 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva a támadók hatástalaníthatják vagy megkerülhetik az érintett szoftverek egyik biztonsági funkcióját. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-002: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2603381)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 482 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 984 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 653 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 485 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-003: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2646524)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések:
Az MS10-069 (KB2121546) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Az MS11-063 (KB2567680) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez
Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 213 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 393 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 241 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 625 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1332 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 905 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 619 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva hitelesített helyi támadók behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-004: Biztonsági frissítés a Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerhez (KB2598479)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Kritikus
Érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 165 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 444 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 300 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 561 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1250 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 864 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 566 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-004: Biztonsági frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú kiadásának 2. összegző frissítőcsomagjához (KB2628259)
Nyelv: Kínai (egyszerűsített), holland, angol, francia, német, olasz, japán, koreai
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows XP Media Center Edition 2005 x86-alapú kiadásának 2. összegző frissítőcsomagjához: ~ 526 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-004: Biztonsági frissítés Windows Vista rendszerhez (KB2628642)
Nyelv: Mind
Telepítés: Fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése: ~ 143 KB
A Windows Vista Media Center TVPack 2008 frissítése, x64-alapú változat: ~ 181 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-004: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2631813)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás:
Kritikus: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Fontos: Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2
Felváltott frissítések:
Az MS10-033 (KB975562) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1021 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1776 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 2437 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 894 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 2514 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1727 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1121 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 5392 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 3596 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 1142 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-005: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2584146)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 63 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 89 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 110 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 59 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 98 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 81 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 505 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1065 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 713 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 508 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és átvehetik az irányítását. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-006: Biztonsági frissítés Windows rendszerekhez (KB2585542)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, fontos frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések:
A KB2541763 jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista és Windows XP rendszerekhez
A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott KB975467 jelű frissítés
Az MS07-031 (KB935840) jelű frissítés Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Az MS09-059 (KB975467) jelű frissítés Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Az MS10-049 (KB980436) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Az MS10-085 (KB2207566) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez
Az MS10-095 (KB2385678) jelű frissítés Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows Embedded Standard 7, Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Embedded Standard 7 és Windows 7 rendszerekhez: ~ 1102 KB
Frissítés az x64-alapú Windows Embedded Standard 7, Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 1798 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 2434 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 1277 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 rendszerhez: ~ 3184 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 2089 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 689 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1674 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 1182 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 720 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
MS12-006: Biztonsági frissítés a Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez (KB2638806)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Biztonsági frissítések
Veszélyességi besorolás: Fontos
Felváltott frissítések: A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott KB971737 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 654 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 1510 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 1031 KB
Leírás:
Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználó támadók távolról hitelesítés nélkül behatolhatnak a rendszerbe, és hozzáférhetnek az adatokhoz. A Microsoft által kiadott frissítés telepítésével biztosítható a számítógép védelme. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés Windows 7, Windows Server 2008, Windows Server 2008 R2, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez (KB2632503)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések:
A Windows Server 2003 és a Windows XP rendszerhez kiadott KB942840 jelű frissítés
A KB976662 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszeren
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés Windows 7 rendszerhez: ~ 344 KB
Frissítés az x64-alapú Windows 7 és Windows Server 2008 R2 rendszerekhez: ~ 778 KB
Frissítés IA-64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 909 KB
Frissítés a Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 327 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2008 és Windows Vista rendszerekhez: ~ 629 KB
Frissítés a Windows Server 2003 rendszerhez: ~ 780 KB
Frissítés x64-alapú Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez: ~ 1285 KB
Frissítés a Windows XP rendszerhez: ~ 784 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Frissítés Windows Server 2008 R2 x64 Edition rendszerhez (KB2636573)
Nyelv: Mind
Telepítés: Választható frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS, Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Érintett rendszerek: Windows Server 2008 R2
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés az x64-alapú Windows Server 2008 R2 rendszerhez: ~ 99 KB
Leírás:
A frissítés megszüntet néhány problémát a Windows rendszerben, amelyek teljes listáját a frissítéshez kapcsolódó Microsoft Tudásbázis-cikkben tekintheti meg. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
Windows kártevő-eltávolító eszköz – 2012. január (KB890830)/Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változata – 2012. január (KB890830)
Nyelv: Mind
Telepítés: Windows Update, Microsoft Update, ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A KB890830 jelű frissítés Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP rendszerekhez
Érintett rendszerek: Windows 7, Windows Server 2008 R2, Windows Server 2008, Windows Vista, Windows Server 2003 és Windows XP
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. január: ~ 14 136 KB
Frissítés a Windows kártevő-eltávolító eszköz Internet Explorer böngészőhöz kiadott változatához – 2012. január: ~ 14 136 KB
Frissítés az x64-alapú Windows kártevő-eltávolító eszközéhez – 2012. január: ~ 15 990 KB
Leírás:
A letöltés után az eszköz egy alkalommal ellenőrzi a számítógépet: megkeresi a kártékony szoftvereket (köztük a Blaster, a Sasser és a Mydoom férget), és segítséget nyújt az esetleges fertőzések eltávolításához. Ha fertőzést talál, a számítógép legközelebbi indításakor állapotjelentést jelenít meg. A Microsoft havonta megjelenteti az eszköz legújabb verzióját. Ha saját kezűleg szeretné futtatni az eszközt a számítógépen, letöltheti a Microsoft letöltőközpontjából, vagy futtathatja a microsoft.com
(http://www.microsoft.com/hu-hu/default.aspx)
webhelyen elérhető online verziót. Az eszköz nem helyettesíti a víruskereső termékeket. A számítógép teljes körű védelme érdekében feltétlenül ajánlott víruskereső programot telepíteni és futtatni.
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2012. január (KB905866)
Nyelv: Mind
Telepítés: Ajánlott frissítések vagy automatikus frissítési szolgáltatás, WSUS és Windows katalógus
Besorolás: Nem biztonsági frissítések
Felváltott frissítések: A Windows Vista rendszerhez készült KB905866 jelű frissítés
Érintett rendszerek: Windows Vista
Hozzávetőleges fájlméretek:
Frissítés a Windows Mail program levélszemétszűrőjéhez – 2012. január: ~ 2153 KB
Az x64-alapú rendszerekhez készült Windows Mail program levélszemétszűrőjének frissítése – 2012. január: ~ 2156 KB
Leírás:
A telepítés frissíti a Windows Mail program definíciós fájljait, amelyek a levélszemét jellegű és az adathalászat céljából küldött üzenetek felismerésében játszanak szerepet. A frissítés telepítése után szükség lehet a számítógép újraindítására.
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2011. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
2662694
(http://support.microsoft.com/kb/2662694/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2011. évi tartalmi változások
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2010. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
2492172
(http://support.microsoft.com/kb/2492172/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2010. évi tartalmi változások (Előfordulhat, hogy a tartalom angol nyelven érhető el)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2009. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
979198
(http://support.microsoft.com/kb/979198/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2009. évi tartalmi változások
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2008. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
961825
(http://support.microsoft.com/kb/961825/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2008. évi tartalmi változások
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2007. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
947503
(http://support.microsoft.com/kb/947503/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2007. évi tartalmi változások ismertetése
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2006. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
930858
(http://support.microsoft.com/kb/930858/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2006. évi tartalmi változások ismertetése
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2005. évi tartalmi változásokról a Microsoft Tudásbázis alábbi cikkében tájékozódhat:
918043
(http://support.microsoft.com/kb/918043/hu/
)
A Software Update Services (SUS) és a Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással kapcsolatos 2005. évi tartalmi változások ismertetése
A Microsoft tudásbázisban szolgáltatott információkat "az adott állapotban", bárminemű szavatosság vagy garancia nélkül biztosítjuk. A Microsoft kizár mindennemű, akár kifejezett, akár vélelmezett szavatosságot vagy garanciát, ideértve a forgalomképességre és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó szavatosságot is. A Microsoft Corporation és annak beszállítói semmilyen körülmények között nem felelősek semminemű kárért, így a közvetlen, a közvetett, az üzleti haszon elmaradásából származó vagy speciális károkért, illetve a kár következményeként felmerülő költségek megtérítéséért, még abban az esetben sem, ha a Microsoft Corporationt vagy beszállítóit az ilyen károk bekövetkeztének lehetőségére figyelmeztették. Egyes államok joga nem teszi lehetővé bizonyos károkért a felelősség kizárását vagy korlátozását, ezért a fenti korlátozások az ön esetében esetleg nem alkalmazhatók.
Hasznosnak találta ezt az információt?
Igen
Nem
Valamennyire
Mennyire volt nehéz kiigazodni a cikken?
Nagyon könnyű volt megtalálni a választ
Elég könnyű volt megtalálni a választ
Közepes
Nehéz volt megtalálni a választ
Nagyon nehéz volt megtalálni a választ
Mondja el, hogy miért, és tudassa velünk, miként tudnánk javítani az információ minőségén
Köszönjük! Ez az információ segítséget nyújt számunkra, hogy fejlesszük a támogatási tartalmat. További támogatási lehetőségekért keresse fel a következő webhelyet: Súgó és támogatási webhely.